Operatív törzs: a héten befejeződhet a 80 év felettiek védőoltása

Operatív törzs: a héten befejeződhet a 80 év felettiek védőoltása

vakcina
PUBLIKÁLÁS: 2021. március 11. 14:55
Bors

A Kormányinfó után, 13 órakor kezdődött az operatív törzs sajtótájékoztatója, melyben először György István, az országos oltási munkacsoport vezetője beszélt.

Közölte, hogy az utóbbi időben a járvány meredeken felszálló ágban van, jelentősen nő az aktív betegek és kórházban ápoltak száma.

Átoltottság tekintetében már másodikak vagyunk az EU-ban

- tette hozzá.

A március 1-től bevezetett új oltási stratégiának köszönhetően jelentősen felgyorsultak az oltások.

A cél, hogy az idősek oltását minél előbb véghez vigyék, hiszen ők a legveszélyeztetettebbek.

A háziorvosok kaptak egy listát a héten, ezen a 80 év felülieket kell előnyben részesíteniük az oltások alkalmával. Az e heti oltásokkal a 80 év felettiek oltását szeretnék befejezni, ehhez minden eddiginél több vakcinát tudnak felhasználni a héten:

– több mint 100 ezer AstraZeneca vakcinát a háziorvosok adhatnak be, tehát országos átlagban parxisonként 21-21 főt tudnak így beoltani a héten. A nagyobb praxisok több, a kisebbek kevesebb vakcinát kapnak majd.

– kórházi oltópontokon Pfizer és Szputnyik vakcinák állnak rendelkezésre a legidősebb regisztráltak oltására. A háziorvosok ehhez átlagosan 24 főt tudnak a kórházi oltópontokra küldeni.

– A Sinophram vakcina gyakorlatilag eloltásra került a háziorvosoknál.

Szerdától szerdáig összesen több mint 500 ezer oltás beadására lesz lehetőség.

Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta, hogy egy éve nyilvánították világjárvánnyá a koronavírus-járványt a WHO szakemberei.

Olyan magasak a harmadik hullám felszálló szakaszának adatai, amiket korábban nem tapasztaltak

- tette hozzá. Már több mint 128 ezren vannak az aktív fertőzöttek. Február 18-án jelentették be a harmadik hullám kezdetét. A kórházban ápoltak száma azóta a duplájára, míg a lélegeztetettek száma a háromszorosára nőtt.

Ezt a nagyfokú terjedést meg kell állítani

- mondta Müller. 

Egyrészt el kell kerülni a fertőződést a higiéniai szabályok betartásával, valamint a védőoltások beadásával növelni kell a védett személyek számát.

„A LEGNAGYOBB KOCKÁZATI CSOPORTOT KELL VÉDENI”

– tette hozzá. Müller Cecília ismételten levelet ír az időseknek, hogy akik nem regisztráltak, azok oltakozzanak. A családtagok se bizonytalanítsák el az időseket - tette hozzá. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.