Március 15-én az ünnep alkalmából többen gyülekezésre hívták fel a lakosságot, azonban
a gyülekezés és a gyülekezés szervezése nem csak az egészségünket veszélyezteti, hanem az életben lévő intézkedések alapján ez tilos is,
mondta el Kiss Róbert rendőr alezredes.
A hosszú hétvége előtti nagy bevásárlás mellőzését kéri a rendőrség, fontos a közösség, a gyülekezés, csoportosulás elkerülése. Csak abban az esetben válasszák a nyitva lévő üzletek valamelyikét, ha nagyon fontos bármilyen vásárolni való beszerzése.
Galgóczi Ágnes, az Nemzeti Népegészségügyi Központ főosztályvezető-helyettese azt mondta, hogy újabb rekord dőlt meg az új fertőzöttek számában. Magyarországon és Európában is zajlik a járvány harmadik hulláma, és ezt a brit mutáció okozza. Olaszországban és Németországban is meredeken emelkedik a fertőzöttek száma. Az új fertőzöttek átlagéletkora 46 év.
Már több mint 1,2 millió felett van a beoltottak száma, és közel 350 ezer személy a második oltást is megkapta. A háziorvosok az AstraZenecával oltanak a héten. Az oltópontokon a Szputnyik és a Pfizer érhető el. A hétvégén is folytatódik az oltási program - mondta Galgóczi. Hamarosan megérkezik a Johnson & Johnson vakcinája is.
Galgóczi Ágnes elmondta, hogy a Johnson & Johnson termékével az USA-ban már oltanak, bízik benne, hogy hamarosan megérkeznek a szállítmányok. Magyarország több mint 4 milliót rendelt - tette hozzá.
Galgóczi Ágnes kérdésre azt mondta, hogy az Astrazeneca esetében az Európai Gyógyszerügynökség véleményét tartják mérvadónak. Már több százezere embert beoltottak ezzel, és semmilyen probléma nem merült fel.
Csak az oltással lehet a járvány terjedését megállítani.
Galgóczi Ágnes kérdésre azt mondta, hogy kerülni kell azokat a helyeket, ahol tömeg lehetséges. A brit vírusmutáció elpusztítására jók az eddig megismert fertőtlenítőszerek is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.