Müller Cecília: A harmadik hullám elkezdődött

Müller Cecília: A harmadik hullám elkezdődött

koronavírus
PUBLIKÁLÁS: 2021. február 18. 13:08
Csütörtökön is megtartotta szokott tájékoztatóját az Operatív Törzs.
Bors

jra megnövekedett az új fertőzöttek száma az elmúlt napokban, és tegnap már 2583 fővel nőtt az új esetek száma

- mondta Müller Cecília az operatív törzs csütörtöki tájékoztatóján. Minden környező országban emelkedik az új fertőzöttek száma - tette hozzá. 104-en meghaltak. Továbbra is igaz, hogy az áldozatok között csak 3 százalékban voltak olyanok, akik semmilyen krónikus megbetegedésben nem szenvedtek.

Müller Cecília elmondta, hogy továbbra is a védőoltás a legjobb megoldás a vírus ellen, vagy pedig, hogy valaki már korábban átesett a fertőzésen. Az utóbbi védettség azonban sok embernél csak kisebb mértékű. Magyarországon már Öt védőoltás engedélyezett.

A kínai oltóanyagról azt mondta, hogy korábban nem volt teljes a dokumentáció róla, de most már minden anyag megvan. Zajlanak a szükséges vizsgálatok, de a kínai vakcina hasonló az influenza elleni oltáshoz, mivel elölt vírust tartalmaz.

Müller Cecília arról is beszélt, hogy első körben a legelesettebbeket oltották és jelenleg is oltják. Minden oltóanyag esetében van olyan csoport, akik számára különösen hatásos, és eszerint csoportosítják őket. Továbbra is az orvosok hatáskörébe tartozik, hogy a kapott listák alapján kiket oltanak be elsőként.

Az oltási tervnek megfelelően, de betartva a vakcina alkalmazási lehetőségeit, mindenki megkapja az oltásokat. Müller Cecília elmondta, hogy 88 ezer AstraZeneca-vakcinát vártak, de csak 83 ezer adag érkezik majd. Több mint 41 ezer ember számára elegendő oltás lesz, és ezt is a háziorvosok kapják meg - tette hozzá.

Ismét munkába állnak a tesztelőbuszok, mivel megnövekedett az esetek száma. A háziorvosok által beutaltakat várják a szűrőbuszoknál.

Az országos tisztifőorvos megjegyezte, hogy

sajnos az ősszel elindult második hullám nem csengett le, hanem elkezdett stagnálni 7-10 napig a fertőzések számal, és ezután az utóbbi napokben megint emelkedni kezdett. Egyértelműen látszik, hogy a harmadik hullám kezdetéről beszélhetünk.

– rögzítette.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.