Döbbenet: az olaszoknál augusztus óta terjedhet a mutáns koronavírus, ami ráadásul más, mint az angoloké

Döbbenet: az olaszoknál augusztus óta terjedhet a mutáns koronavírus, ami ráadásul más, mint az angoloké

koronavírus
PUBLIKÁLÁS: 2021. január 07. 18:30
Azonosították a koronavírus új, agresszív mutációját az olaszországi bresciai egyetem kutatói. Úgy vélik, hogy a vírus az angol mutációhoz hasonló, azonban már augusztus óta jelen lehet az országban.
Bors

A HírTv azt írja, hogy a szakértők akkor kezdtek gyanakodni a koronavírus agresszív mutánsára, amikor szigorítások és rendkívüli korlátozások sem hozták meg a várt eredményt, a fertőzöttek száma ugyanis a kijárási tilalom ellenére nem csökkent, és az intenzív osztályon ápolt betegek számának csökkenése is lényegesen lassabb volt a vártnál.  

Arnaldo Caruso, a bresciai egyetem mikrobiológusa azonban más megdöbbentő információval is szolgált: elárulta, hogy az olasz az angol mutánshoz hasonló, de valószínűleg korábban, akár augusztus eleje óta is jelen lehet az országban. Erre a látszólag gyógyult és tünetmentes, de még hónapokon keresztül pozitív eredményt mutató tesztekből következtettek, ugyanis ezt a jelenséget is az új, agresszívabb mutáns vírusnak tulajdonítják.

Angliát egyébként két vállra fektette és megbénította a vírus ottani mutációja.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.