Gyurcsány Ferenc emberei ott vannak mindenhol a városházán. Olyannyira, hogy a BKK igazgatósági elnöke maga Draskovics Tibor, aki korábban Gyurcsány pénzügy-, majd igazságügyi minisztere volt. A 2019-es baloldali budapesti győzelem után természetesen ő is egyből magas pozíciót kapott Karácsony Gergely főpolgármestertől. Draskovics Tibor nagy ívben kerüli a nyilvánosságot, A riportnek azonban sikerült elcsípnie egy budai pékségnél, ahol a mutyizás közben besült BKV-busztenderről kérdezték.
Azonban csak fenyegetőzésre futotta Gyurcsány bizalmasától.
Miután A riportert többször is megkérdezte a busztender körülményeiről, hogy miért éppen az a cég nyert, amely Tüttő Kata volt férjéhez, Leisztinger Tamáshoz köthető, Draskovics megpróbált kitérni a kérdések elől. Majd megfenyegette a stábot, hogy ha látszik a rendszáma, beperli őket. Tehát válaszadás helyett csak fenyegetőzött...
A műsorban megszólal Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes, leleplező dokumentumot mutat meg Fürjes Balázs, a főváros fejlesztésért felelős kormánybiztos, hozzászól Hollik István, Wintermantel Zsolt és Lehoczki Ádám fideszes politikus, továbbá Deák Dániel, a XXI. Századi Intézet elemzője. A nyilvánvaló baloldali visszaélésről és a visszatérő Hagyó-korszakról a stúdióban Bohár Dániel Láng Zsolttal, a Fidesz-KDNP budapesti frakció vezetőjével beszélgetett.
A Karácsony Gergely vezette főváros egy olyan cégtől akart buszokat bérelni, amely egyáltalán nem rendelkezik járművekkel, a pályázat kiírásakor még nem is létezett, illetve offshore hátterű, a tulajdonosok mögött pedig a szocialista oligarcha Leisztinger Tamás tűnik fel. Nem csoda, hogy az oknyomozás során az egyik érintett cégnél sem találtunk – nemhogy buszokat – de még embereket sem. Leisztinger egyébként korábban Karácsony helyettesének, az MSZP-s Tüttő Katának volt az élettársa, tehát a biznisz kiindulópontja akár ez is lehetett. A több száz milliós mutyiról, az új buszok nélkül maradt budapestiekről A riporter megkérdezte volna Karácsony Gergelyt és Tüttő Katát is, azonban a kampány idején átláthatóságot hirdető városvezetők menekültek az interjú elől.
A Budapesti Közlekedési Zrt. még áprilisban írt ki közbeszerzési eljárást használt dízel üzemű, alacsonypadlós, csuklós buszok bérlésére. A dokumentum szerint a BKV hat darab, legfeljebb 12 éves, légkondicionált EURO négyes környezetvédelmi besorolásnál nem rosszabb osztályú autóbuszt bérelne 12 hónapra. A nyertes a CR-Facalities Zrt.., ennek a székhelyén és a Leisztinger emberei által fémjelzett kapcsolt vállalkozásoknál sem leltünk munkát végző emberekre, buszokra. A vállalatot hét nappal azelőtt jegyezte be a cégbíróság, hogy lejárt volna a BKV tenderének határideje. A megbízás keretösszege összesen 342 millió forint.
A riport készítése közben a főpolgármester írt egy Facebook posztot, amelyben arról értekezett, hogy a BKV nem köti meg a szerződést az offshore céggel. A kijelentéssel az a legfőbb probléma, hogy azt már megkötötték több mint egy hónapja. A Riporter birtokába jutott dokumentum szerint október 30-án megszületett az egyezség. Tehát Karácsony Gergely ismét nem mondott igazat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.