Ez idáig csupán szexuális visszaéléssel gyanúsították meg, de jó eséllyel a jövőben újabb bűncselekményeket róhatnak annak a 35 éves férfinak a terhére, aki az elmúlt két évben módszeresen behálózta és titkos szexuális viszonyt alakított ki egy most 13 éves kislánnyal.
– Elektronikai eszközöket foglalt le a nyomozóhatóság, amikkel kapcsolatban szakértői vizsgálatokra fog sor kerülni, mert adat merült fel arra, hogy a gyanúsított olyan fénykép- és videófelvételeket tárolt rajta az ügy sértettjéről, amik alkalmasak lehetnek a gyermekpornográfia bűntett megállapítására – nyilatkozta a Borsnak Kenese Attila, a Budapest Környéki Törvényszék szóvivője. A Bors információja szerint a felvételeket a férfi maga készítette a gyermekkorú kislányról.
A férfi letartóztatását elrendelő bíróság szóvivője hozzátette: az informatikai szakértő mellett az elmeorvos szakértő kirendelése is várható a nyomozó hatóság részéről, mert a gyanúsított viselkedése ezt indokolttá teszi.
A Győr-Moson-Sopron megyében élő férfi azután került közel a volt barátnője 11 éves unokahúgához, miután szakítottak a nővel. A pedofil egyre inkább bűvkörébe vonta a gyereket, erősödő érzelmeit, szerelmét táplálta, az érzelmi kötődés egy idő után pedig testi vonzalommá alakult. A férfi mindvégig tudta, kapcsolatukat titokban kell tartaniuk, a lányt is erre vette rá, nehogy lebukjon. Még egy mobiltelefont is vett neki, amin keresztül tartották a kapcsolatot.
Úgy tudjuk, többek között a százhalombattai erdőben találkoztak, s ott szexeltek is egymással.
A bűnös viszonynak akkor lett vége, amikor a lány mindent elmondott az apjának. A férfit múlt szerdán fogták el, mindent beismert.
A Bors által megkérdezett szakértő szerint minél kisebb egy gyermek, annál nagyobb veszélyben van, hiszen annál könnyebb becsapni.
– A manipuláció lényeges eleme a bizalmi kapcsolat kialakítása. Alapvetően valamit elhitetett a kislánnyal, ami azért történt, hogy utána az önös célját elérje. Ezeket az embereket leginkább a szexuális vágy kielégítése vezérli – magyarázta Makai Gábor klinikai szakpszichológus.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.