Hűtőkkel hálálta meg a gyógyulást Dóri és párja - Ausztriában kapták el a koronavírust

Hűtőkkel hálálta meg a gyógyulást Dóri és párja - Ausztriában kapták el a koronavírust

vírus
PUBLIKÁLÁS: 2020. április 16. 05:00
Kétszázezer forintnyi adománnyal hálálta meg a kezelést az a fiatal pár, akik az elsők között kerültek Magyarországon kórházba koronavírus-fertőzésük miatt. Dóri és párja több mint két hétig feküdt a szekszárdi Balassa János Kórház fertőző osztályán.
F. G.

Nagy Dóri az első olyan fertőzött volt, aki egy videóüzenetben megosztotta tapasztalatait a kórházi karanténból. Párjával, Zolival a járvány egyik ausztriai gócpontjában, egy Tiroli síparadicsomban dolgoztak, itt kapták meg ők is a fertőzést.

Kilenc tesztet végeztek el rajtuk

Amikor lezárták a települést, egy teszt után hazaküldték őket, de csak itthon értesültek róla, hogy pozitív lett az eredmény.

– Nagyon kétségbe estünk, hogy mi lesz velünk. A legközelebbi kórházat hívtam fel, ahova be kellett mennünk. Már a második tesztet csinálták, most pedig nagyon várjuk az eredményt, reméljük, negatív lesz és haza mehetünk – mondta Dóri a kórházi videóban.

A teszt itt is pozitív lett, ezért két hétig maradniuk kellett a kórházban. Összesen kilenc tesztet végeztek el rajtuk, láz és különösebb panaszok nélkül meggyógyultak. Közben Ausztriából is többször hívta őket a rendőrség, hogy a vírus terjedése miatt kiderítsék: kivel kerültek szoros kapcsolatba.

– A párommal szerencsére ketten vagyunk egy szobában, saját fürdőszobával és búvárruhában jönnek be hozzánk, nem mehetünk ki a szobából. Ez az ember idegeire kezd menni, de egyelőre tünetmentesek vagyunk, enyhe megfázásos tünetet érzünk, a szaglásunk és az ízlelésünk gyenge – magyarázta Dóri a videóban, amelyet már négyszázezren láttak.

Viszonozni akarták a sok kedvességet

A fiatalok jól érzik magukat, otthonukban várják a járvány levonulását.

– Meggyógyultunk és változatlanul jól vagyunk, nagyon örülünk, hogy túljutottunk ezen a nehéz időszakon. Most kisebb-nagyobb sikerrel próbálunk visszarázódni a mindennapokba, és valami munkát találni, mert Ausztriában egyelőre nem tudjuk folytatni – mondta szerdán a Borsnak Nagy Dóri.

Amikor a párt hazaengedték a kórházból, úgy érezték, hogy valahogy viszonozniuk kellene a dolgozók kedvességét. Mivel a betegek részére csak közös hűtők vannak az étkezőben, ezért vásároltak három kis hűtőt, valamint 30 ezer forint készpénzt is adományoztak.

– Rendkívül hálásak vagyunk a fertőző osztály dolgozóinak, főként a főorvos asszonynak. Igazán áldozatosan végzik a munkájukat. Az elejétől a végéig rengeteg segítséget kaptunk tőlük, ezért azt vittük, amire a legnagyobb szükség volt – tette hozzá Dóri.

Azóta változott a kórházi protokoll

A fiatalok voltak az első sokáig bent lévő betegek, azóta változott a protokoll, már csak a komoly esetek maradnak a kórházban, a fertőzöttek otthoni karanténba kerülnek. Az intézményben most egy, bizonyítottan koronavírusos személyt kezelnek, de a kapacitások maximális igénybevételével egy időben közel 180 ágyon folyhat a fertőzöttek ellátása. Tolna megye jelenleg a négy legkevésbé fertőzött megye között van, eddig 13 fertőzöttet szűrtek ki a kórházban. 

Kapcsolódó jegyzetünk itt olvasható

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.