Hétfőn reggel tartóztatott le az Escambia megyei seriff hivatal egy helyi fiatal nőt, aki bébiszitterként és nevelőszülőként is tevékenykedett korábban a környéken. A 27 éves Nicole Lynn Walter pornófilmekben is szerepel, de a vád nem ez volt ellene, hanem gyerekekről készült pornográf felvételek birtoklása. Korábban Escambia megyében dolgozott, így az összes családot, akiknél járt, megkeresték a rendőrök. De ugyanígy kérték a szülőket, hogy akiknél Walter bármikor alkalmazott volt, jelentkezzenek.
Mikor a nő házához értek a rendőrök, hogy letartóztassák, sikoltozni kezdett, hevesen tiltakozott, próbálta megakadályozni, hogy elvigyék. Mindannak ellenére tagadta az ellene felhozott vádakat, hogy számítógépében egyértelmű bizonyítékokat találtak ellene. Később beismerte tettét.
A továbbiakban a rendőrség kapott néhány bejelentést, amiknek köszönhetően valóban igazolást nyert a feltételezés, miszerint Walter pornófilmekben szerepel, amikben nyilvánosan maszturbál, lehetőség szerint fiatalkorúak, gyerekek társaságában.
A rendőrség birtokába jutott videókon látható, ahogy a nő önkielégít, miközben folyamatosan gyerekekkel beszél, ők ugyan nem szerepelnek a videón, de hallhatóan a nő közelében voltak, és látták őt. Walter később bevallotta, hogy ezeket a videókat feltölti egy oldalra, ahol aztán az ügyfelek fizetnek értük, akárcsak a tucatnyi gyerekekről készült képért, amit szintén a laptopján találtak meg.
(via)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.