Koronavírus miatt lázadtak: Felgyújtották egymást a rabok

Koronavírus miatt lázadtak: Felgyújtották egymást a rabok

börtön
PUBLIKÁLÁS: 2020. március 20. 09:30
Három fogvatartott meghalt, kettő pedig súlyosan megsérült egy szerda esti szatmárnémeti börtöntűzben.
Bors

A határ menti romániai településen késő este egy tízfős cellában fellángolt tüzet a rabok idézték elő, akik az esti létszámellenőrzés után spontán lázadásba kezdtek. A Libertatea.ro portál szerint a rabok elégedetlenségét az váltotta ki, hogy a börtön vezetősége a koronavírus-járványra hivatkozva korlátozta a látogatásokat.

Járványügyi intézkedések a ha­zai börtönökben is vannak. Eszerint az elítéltek havonta egyszer alkalmanként harminc, legfeljebb hatvan percben fogadhatnak látogatót oly módon,

hogy a fogvatartottak és a látogatók között testi kontaktusra, érintkezésre nincs lehetőség.

A BVOP közleménye szerint a családi látogatófogadás ideiglenesen fel lett függesztve, a cseppfertőzés to­vábbi elkerülésének érdekében a fogvatartottak és hozzátartozóik plexivel ellátott látogatófogadó helyiségben találkozhatnak. A fogvatartottak egyidejűleg legfeljebb két fő kapcsolattartót fogadhatnak, valamint saját és hozzátartozóik egészségének meg­óvása érdekében javasolt, hogy ne kezdeményezzék gyermekkorú, 60 év feletti, illetve tartósan vagy aktuálisan beteg hozzátartozó látogató fogadását.

A büntetés-végrehajtási in­tézetek a személyes kapcsolattartás kiváltására telefonos és Skype-os lehetőségeket is biztosítanak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.