Aktuális

Mérai Kata: Nagyon rosszul viselem, az öregedést

Bors

Létrehozva: 2020.02.22.

A Barátok közt 47 éves Berényi Júliája megszenvedi az idő múlását. Mérai Kata szívesen átformálná saját magát, mert elmondása szerint a lelke megragadt a 16-27 éves kori önmagában. 

– Pillanatnyilag nagyon intenzív képi világot élünk – gondoljunk csak a közösségi oldalakra vagy a médiára – az egyik legfontosabb a külső, hiszen ez az, amit legelőször látnak rólunk mások. Igazi, szemmel evő világgá lettünk, és úgy tűnik, egyre inkább csak a tökéletes és a hibátlan az, ami létjogosultságot élvez. Ez egyrészről riasztó és félelmetes, másrészről pedig figyelmezteti mindazokat, akik ebben a szegmensben dolgoznak, hogy fontos odafigyelni a legapróbb részletekre is. A szépség ugyan relatív, mindenkinek más az, ami tetszik, de valahogy az ember szépségével kapcsolatban mindig a tökéletes volt az ideál – ecsetelte a New Beautynak Mérai Kata, aki bevallotta: mindig talál némi kivetnivalót a külsejében.

– Még nem találkoztam olyan nővel, aki ne javított volna ki valamit magán. Ezzel szerintem nincs gond, egészen addig, amíg nem viszik túlzásba, és amíg ez motivál arra, hogy folyamatosan karban tartsd magad. Én is folyamatosan teszek azért, hogy jól érezzem magam a bőrömben. De ami a legfontosabb, mindig megkérdezem a szakértőt, hogy hogy mit gondol, mit ajánl, és azt milyen mértékben. Hangsúlyozom, a legfontosabb a mértékletesség – taglalja a színésznő, aki azt is elárulta,  hogy mennyire viseli meg az idő múlása. 

– Nagyon rosszul viselem, és aki azt mondja, hogy soha nem küzdött ellene, az hazudik. Mindenki igyekszik a 16-27 év közt ragadt lelkére komfortos kabátot adni. De ahogy nem vagyunk egyformák, úgy abban is egészen biztos vagyok, hogy a kényelmes test mindenkinek mást jelent. Nekem azt, hogy szívesen nézzek tükörbe, és magabiztosan létezzek nőként a pasim mellett, aki nem mellesleg a gyermekem apukája.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144875_auto_resized.jpg
origo.hu

Korlátozást vezet be az OTP májustól, ez az oka

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713560111
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144051_auto_resized.jpg
vg.hu

Beszakadt a forint, kilőtt az olaj, menetel az arany és hatalmas mínuszban Európa Izrael iráni csapását követően

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143898_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713560111
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144703_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713560111
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713560111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól