Néhány éven belül az egész családját elvesztette az most 37 éves Renatta Keith, és az evésbe menekült a fájdalmai elől. A sorozatos tragédiák után Keith csak az evésben lelt örömet, naponta legalább egy liter kólát megivott, és a végén már kicsit
több mint 131 kilót nyomott.
- Az anyám halálával kezdődött minden, a semmiből jött még 2009-ben - mondta egy interjúban. - Mint kiderült, opioidfüggő volt, csak ügyesen titkolta a család előtt. Aztán egyszer csak kicsúszott a kezéből az irányítás, és ez az életébe került - magyarázta Keith.
- Apámat pedig nem sokkal később, 2012-ben Parkinson-kórral diagnosztizálták. Amikor egyik nap hazaértem, már halott volt. Azt a képet soha nem fogom elfelejteni, nagyon nehéz volt megküzdeni vele, és elmenekülni előle - folytatta a nő.
Keith ekkortájt kezdett falni.
A következő évben elvesztette az öcsét is, aki egy kemény, piás este után megfulladt.
- Már napok óta halott volt, amikor rátaláltunk. Megint elkezdtem őrült módjára kajálni, hogy valahogy meg tudjak küzdeni a fájdalommal - mondta Keith.
Végül két dolog ébresztette rá a nőt, hogy ez így nem mehet tovább. Először az egyik repülőútján meghosszabbított övet kellett kérnie, mert másképp nem tudta volna magát bekapcsolni, utána pedig műtőasztalra kellett feküdnie, mert
nem bírt a gerince a súlyával.
- A fájdalmas gyógyulás ébresztett végképp rá, hogy ez így nem mehet tovább, nem bánhatok ilyen szörnyen a testemmel, nem hagyhatom, hogy a súlyom teljesen tönkretegye a gerincemet.
Innentől sem volt könnyű az út, de
Keith keményen küzdött.
Először elkezdte mérni, mennyit eszik, és kiszámolta, mennyi cukrot fogyaszt. Elhagyta a cukros üdítőket, és egy személyi edzőt fogadott, akivel heti háromszor edzettek.
- Egyre jobban kezdtem érezni magam, és egyre kevesebb fájdalommal járt a testem mozgatása - emlékezett vissza. Két év alatt több mint 60 kilót fogyott. - Úgy éreztem magam, mint aki újjászületett.
Azóta egyenesbe került a nő élete, és reméli, az ő története másokat is inspirál.
(via Metro)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.