Pedofilgyanú – Három megrontó miatt fújtak riadót

Pedofilgyanú – Három megrontó miatt fújtak riadót

körözés
PUBLIKÁLÁS: 2019. december 14. 08:30
B. B.

A magyar szülők riadót fújtak, a legnagyobb közösségi oldalon osztják meg három férfi fotóját, akik ellen megrontás miatt adott ki körözést a rendőrség. Az 54 éves Boros Árpád, a 33 éves Orsós Zoltán és a 23 éves Dudics Norbert hónapok óta rejtőzködik, mindhármukat 12. évét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak miatt keresik. Legrégebben Zoltánt, ő ugyanis már május óta körözés alatt áll, míg Norbertet szeptember, Árpádot pedig október óta keresik a zsaruk. A fiatal Norbert körözéséről megdöbbenve értesült az egyik ismerőse. 

– Ezt el sem hiszem, Norbit nem ilyennek ismerem – mondta sokkos állapotban az ismerős. – Amúgy mindig volt barátnője, nem tudom, ho­gyan keveredhetett ilyenbe. Nagyon remélem, hogy ez az egész csak valami félreértés, és majd előkerül, és tisztázza magát – tette hozzá reménykedve. Hozzátette: úgy tudja, hogy a férfinak a mai napig is van párkapcsolata egy vele egykorú nővel. A férfiról úgy tudjuk, annyira nem is rejtőzködik a hatóságok elől, információink szerint ugyanis rendszeresen posztol közösségi oldalára, a lapunk megjelenése előtti napon is frissítette azt. A rendőrség kéri, hogy bárki bármit tud a körözött férfiakról vagy hollétükről, azonnal értesítse a zsarukat! Ezt már külföldön is megtehetik, ugyanis Árpádot és Zoltánt nem csak Magyarországon keresik, ellenük már európai elfogatóparancs is érvényben van.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.