Régóta nincs férfi Sári Évi életében

Régóta nincs férfi Sári Évi életében

Sári Évi
PUBLIKÁLÁS: 2019. október 15. 11:00
Év elején szakított a nála tíz évvel fiatalabb párjával az énekes-színésznő. Azóta párszor randizott ugyan, de nem találta az igazit.
Fái

A gond köztük az volt, hogy Sári Évinek sokszor hét napból hétszer volt előadása, éjjel ért haza, és akkor már nem volt ereje, kedve semmihez. Ezt egy civil nehezen érti meg.

– És nem egy volt az elképzelésünk a jövőről – egészíti ki Évi. – Én még nem éreztem magam készen az anyaságra. Hektikus az életem a munkám miatt, ez általános probléma. De ehhez értek, ezt szeretem, ebből élek. Most is éppen próbálok, a Sztárcsinálókat, ami az első magyar rockopera volt. PS Produkció, februárban lesz a premier. Húsz évvel ezelőtt már játszottam ebben a darabban. Akkor Poppeát alakítottam, most Agrippina leszek. Az Orfeumban is készülünk új revüműsorral novembertől, amiben velem együtt Veres Mónika, Freddie és Pál Dénes is szerepel. 

Logikus lenne, hogy a szakmából válasszon párt, aki megérti, hogy esténként dolgozik.

– Nem ez alapján választok párt magamnak: vagy jön a szikra vagy nem. Szinte soha nem volt színésszel kapcsolatom, így hozta az élet. Nyitott szemmel járok, voltam egy-két randin, de az igazit még nem találtam meg. Na­gyon jól érzem magam egyedül is – szögezte le Sári Évi, nevetve hozzátéve: – Remekül elszórakoz­tatom magam. Vannak barátaim,szeretem a hivatásom, jó így.

Nem vagyok kapcsolatfüggő, nehezen engedek be valakit az életembe. Ha mégis, akkor az tényleg komoly, mert nem arra kell, hogy ne legyek egyedül esténként. Olvasok, filmet nézek, sétálok a kutyámmal, találkozom a barátnőimmel. Van, aki furcsán néz rám, mert negyvenkét évesen még nem vagyok férjnél, és még nincs gyerekem. Úgy gondolom, ne az elvárások miatt menjünk férjhez, hogy aztán harmincöt évesen, két-három gyerekkel elváljunk. 

Én nem szeretek ítélkezni, de én sem szeretem, ha felettem ítélkeznek. A barátaim szerencsére nem, de idegenek gyakran megpróbálnak beleszólni az életembe.

Évi nem házasságellenes, csak szerinte sokan túlzottan szeretnének megfelelni a társadalmi elvárásoknak, emiatt túl sok kompromisszumot kötnek.

– Nem kiteljesednek a házasságban, hanem megfelelnek az elvárásoknak. Hiszem, hogy a házasság működő konstrukció.                        

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.