Aktuális

Csilla két nap alatt felejtett el beszélni

Bors

Létrehozva: 2019.10.10.

Harminc millióba kerül az agydaganat kezelése.

Két nap alatt vesztette el a beszédkészségét a 43 éves Pesti Csilla. Mint kiderült, gyógyíthatatlan, rosszindulatú daganat képződött az agyában. A családanyának az egyetlen esélye a túlélésre egy német klinika speciális eljárása lehet, ahol korábban már sikerrel kezeltek egy ugyanebben a betegségben szenvedő beteget.

A kezelés azonban rendkívül drága, minimum 30 millió forint.

– Rengeteg megpróbáltatáson vagyunk túl Csillával, többek között hét évig vártunk Pannára, mire a lombikprogram segítségével végre családnak nevezhetjük magunkat. Nyolc hónapig élvezhettük csak az együtt töltött időt, mert januárban, két nap alatt Csilla beszédképtelen lett – mondja Pesti Ferenc. A gyilkos kórt glio­blastoma multiforme néven ismeri az orvostudomány: ez a legagresszívabb agydaganat, szinte lehetetlen műtéti úton eltüntetni. A német klinika azonban egy magyar férfinál rendkívüli sikert ért el, betegük a kezelés után már  nyolc éve tünetmentes.

– A klinikán egy kemoterápián alapuló kombinált vírus-, immun- és hőterápiára épülő kezeléssorozatot kaphat Csilla, de jelenleg nem tudjuk előteremteni a kezelés árát. Bízunk az emberekben, hiszünk abban, hogy egy kislánynak nem kell az anyukája nélkül felnőnie, és sikerülni fog a kezelés. Eddig már ötmillió forint összegyűlt, nem találok szavakat, mennyire hálásak vagyunk – mondja elcsukló hangon Ferenc.

Erre a számlaszámra küldheti segítségét

Számlaszám: Pesti Csilla

11600006-70000006-11992173 Erste Bank
Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek