Pókot, kígyót és babakocsit is hagytak a buszon

Pókot, kígyót és babakocsit is hagytak a buszon

MÁV
PUBLIKÁLÁS: 2019. január 14. 13:30
B. B. A.

Madárpók, hegedű, borítékba zárt jegygyűrű, menyasszonyi ruha, húszkötetes Révai lexikon sorozat, WC tartály vagy éppen egy egész havi nyugdíj – ezeket mind-mind hagyták már el utasok különböző járműveken. Bár ezek között volt, amiért nagyon gyorsan jelentkeztek észbe kapott tulajdonosaik, a BKV talált tárgyak osztályánál ma is temérdek pénztárca, táska, esernyő, telepakolt gurulós bőrönd is várja hiába a gazdáját. A Bors most bebarangolhatta a MÁV és a BKV raktárait, az elvesztett televízió és hifitorony még hagyján, de máig van babakocsi és gyerekülés is, amiért senki nem jelentkezett.

– Kőbánya-Kispesten a pénztárablakban egyszer egy madárpókot felejtettek. Az utas kérésére kollégáink a pókot melegen tartották, amíg érte nem tudott jönni. De volt, aki egy hűtőtáskában hordozott kígyót hagyott a vonaton – mondta el a Borsnak a MÁV sajtóosztálya.

A BKV-nál is voltak már cifra esetek: elhagytak már fogsort, 28-as kerékpárt is. – Ha a tulajdonos, vagy a tárgyat elvesztő személy, esetleg az, aki jogosult azt átvenni, három hónapon belül nem jelentkezik, akkor azt a tárgyat eladjuk. Ha a tulaj egy év alatt sem kerül elő, a dolog eladásából befolyt összeg az államot illeti, így a talált pénzt is a Magyar Államkincstár részére utalják át – tudtuk meg a BKV-tól. 

Ez történik, ha pénzt veszítünk el

Pénzt jellemzően valamilyen egyéb tárggyal együtt – például táska, pénztárca — adnak le, ezeket tételesen nyilvántartásba veszik. Ha a pénzt is tartalmazó tárgyért 1–2 napon belül nem jelentkeznek, a pénzt a MÁV jegyzőkönyvbe veszi. Egyébként a BKV-nál tavaly összesen 9 millió 152 ezer 390 forintot hagytak el az utasok, amiből 6 millió 240 ezer 890 forint visszakerült a „gazdájához”.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.