Pedofilbotrány: Kósz Zoltán családja összetört

Pedofilbotrány: Kósz Zoltán családja összetört

pedofilbotrány
PUBLIKÁLÁS: 2018. szeptember 27. 18:10
Bors

Mint az már ismert, korábban egy 13 éves lány pedofíliával vádolt két olimpiai bajnok sportolót. Nem sokkal később már ismert volt a két név: Kósz Zoltán és Petőváry Zsolt. A rendőrség továbbra is nyomoz, a pszichológiai vizsgálatok egyelőre nem hoztak eredményt. 

Az ügy elcsendesedése után az egyik botrányba hozott férfi, Kósz Zoltán nyilatkozott a Story Magazinnak azzal kapcsolatban, hogy családját miként súlytották a hírek.

– A húsz és fél éves fiam aránylag jól reagált, viszont a tizenhat és fél éves lányomnál eltört a mécses, vigasztalni és nyugtatni kellett jó ideig. Nem azért sírt, mert összetört benne egy világ az apját illetően, hanem azért, mert eddig el sem tudta volna képzelni, hogy léteznek ilyen emberek, akik ártatlanokat sároznak be" – mondta az Kósz, akinek szüleit sem hagyták hidegen a hírek. 

– Édesapámat eddig csak egyszer láttam sírni, az anyukája temetésén, de most könnyezve és remegő kézzel várt. Édesanyám jobban viselte a hírt, bár el lehet képzelni, hogy ő sem volt boldog – árulta el a korábbi pólós.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.