Aktuális

Nem fogja elhinni, hány bűncselekményt követett már el ez az idős férfi

Bors

Létrehozva: 2018.06.29.

Alighanem bűnügyi rekorderrel állunk szemben.

Forrás: Police

Noha Patrick Ryan már 62 éves, mégsem tűnik úgy, hogy nyugdíjba szeretne vonulni. A rendőrség épp most küldte egy röpke 18 hónapos kényszerpihenőre a rácsok mögé, méghozzá szexuális zaklatás miatt: részegen levizelte egy busz üléseit, majd megfogta egy nő mellét is – írja a Mirror

Andrew Jefferies bíró reméli, hogy a 18 hónap alatt Ryan elgondolkodik azon, hogy hogyan is kéne viselkednie embertársaival szemben és némileg megoldja az alkoholproblémáit is. Azonban eddigi bűnlajstromát ismerve kicsi az esélye, hogy a brit férfi bármit is változtatna eddigi életvitelén és a törvényekhez való viszonyán.

Ryan ugyanis eddig összesen 668 bűncselekményt követett el, melyből 469 lopás volt, ezzel pedig több mint egymilliárd forintnyi fontra károsította meg az angol adófizetőket.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195780_auto_resized.jpg
origo.hu

A Ferrari pilótája szerint saját csapata fosztotta meg a győzelemtől az F1-es Miami Nagydíjon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715070013
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185029_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194595_auto_resized.jpg
ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27852_resized.jpg?avcount=1715070013
origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715070013
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715070013
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715070013
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?