Egyetlen nap alatt elítélhetik a tinilányt megrontó isaszegi tanárt

Egyetlen nap alatt elítélhetik a tinilányt megrontó isaszegi tanárt

megrontotta
PUBLIKÁLÁS: 2017. október 15. 05:10
Bors

Jövő hét szerdán tartja az első tárgyalást a gödöllői bíróság annak az isaszegi tanárnak az ügyében, akiről év elején derült ki, hogy viszonyt folytat egy 13 éves diáklánnyal. A bíróság nem is nagyon lacafacázik, az első tárgyalás után – ami ritka – ítéletet is hirdet a felkavaró ügyben.

A vádiratból kiderült, hogy az isaszegi általános iskolában történelmet és erkölcstant tanító Sz. R. gitár különórákat is tartott a gyerekeknek. A 13 éves kislány és közte 2016 decemberében alakult ki bizalmi viszony, az újév elején pedig már iskolán kívül is rendszeresen találkozgattak. Többször lefeküdtek egymással, a tanár pedig pornográf felvételeket készített az együttlétekről. A 13 éves kislány a felnőtt férfi kérésére saját magáról is csinált hasonló fotókat, amiket elküldött a párkacsolatban élő tanerőnek.

Az ügy akkor bukott ki, amikor a 13 éves kislány édesanyja gyermeke telefonján megtalálta a képeket és a szexuális tartalmú üzeneteket. A tanárt azonnal őrizetbe vették és előzetes letartóztatásba helyezték. A Pest megyei települést sokkolta az eset, hiszen a pedagógust sokan kedvelték, aktív résztvevője volt a város kulturális életének. A Klebelsberg Központ a hírre közölte, hogy a Dunakeszi Tankerületi Központ vizsgálatot indít, és az érintett pedagógust azonnal felmentik a munkavégzés alól.

Ha a tanárt bűnösnek találják, kettőtől nyolc évig terjedő év börtönbüntetésre számíthat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.