Szörnyű gyilkosságról számolt be tavaly a Bors. B. Mónika 2016. október 30-án megölte kisfiát, a másfél éves Danikát. A nő bevallotta tettét, információink szerint azt mondta: a gyermek hisztériás rohamot kapott, ő pedig idegességében verte Danika fejét a padlóba.
Az asszony várandósan követte el a gyilkosságot, a tököli rabkórházban kedden megszülte kisfiát.
A gyermekágyas időszakot követően a kismamákat a Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet anya-gyermek részlegére helyezik át, ahol a gyermekükkel annak egyéves koráig lehetnek együtt. Azonban a gyereke sérelmére elkövetett bűncselekmény esetén a szülést követően az anya és gyermeke külön elhelyezést kap. Így Mónikától napokon belül elveszik babáját, és amennyiben a kicsi gondozását a családja nem vállalja, úgy csecsemőotthonba kerül.
A későbbiekben a bíróságnak majdan azt kell mérlegelnie a szakértői vélemények alapján: Mónika beszámítható volt-e a gyilkosság idején. Bilkei Pál kriminálpszichológus az eddig ismert tények alapján nem tartja kizártnak, hogy az asszony borderline személyiség, olyan, akire a hirtelen és durva hangulatváltozások, dühkitörések jellemzőek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.