Veronai tragédia: fél év is eltelhet, mire megismerjük az okokat

Veronai tragédia: fél év is eltelhet, mire megismerjük az okokat

okok
PUBLIKÁLÁS: 2017. január 24. 10:25
Tizenhat élet - köztük sok diák: a péntek éjjeli szörnyűségek feldolgozását nagyban segítené, ha legalább a miérteket ismernénk. A szakértők szerint azonban erre még nagyon sokat kell várni.
Bors

Miközben Olaszországban teljes erővel - magyar rendőrök bevonásával - zajlik a helyszínelés, itthon mindenki igyekszik szakértők véleményét kérni. Mi történhetett pontosan? Senki sem tudja - elméletek azonban születtek.

Sonkoly Szabolcs igazságügyi közlekedési szakértő a Magyar Időknek arról beszélt, nem várható gyors eredmény: legalább fél évig elhúzódhat a veronai buszbaleset okainak kivizsgálása, és a történtek pontos rekonstruálása még így sem garantált. A busz ugyanis teljesen kiégett, és az utazási valamint műszaki információkat rögzítő tachográf is megsemmisült.

Az ATV egyik hírműsorában Karlovitz Kristóf közlekedésmérnök azt fejtette ki, elképzelhető, hogy úgynevezett lassú defekt okozta a tragédiát: a jobb első kerék defektet kaphatott, de ez a jármű vezethetőségén egy ideig nem volt érzékelhető, csak akkor, amikor már a felhevült gumiabroncs tönkrement. A tűzet is a felhevült gumiabroncs - vagy egy ütközés okozta szikra - okozhatta, ez lobbanthatta be a kifolyt gázolajat, ami a busz alján pillanatok alatt elterjedt.

Az InfoRádiónak azonban Pausz Ferenc közlekedési mérnök, az Országos Polgárőr Szövetség alelnöke pont arról beszélt, hogy egyáltalán nem természetes, ha egy ütközésben kigyullad a jármű: "Sok egyéb olyan tényezőnek is együtt kell működnie, ami odáig vezethet, hogy kigyullad a jármű. Például eltört valahol egy üzemanyagcső, és ez egy szikra következtében kigyulladhatott. Az esetek nagy részében azért az ütközések következtében nem szoktak a járművek kigyulladni. Főleg akkor nem, ha dízelolaj hajtja a járművet" - magyarázta, hozzátéve, hogy a lángokat okozhatta több esemény véletlen összejátszása és a busz nem megfelelő műszaki állapota is. 

Pausz szerint a féknyom hiánya is árulkodó lehet: "Az, hogy nem volt féknyoma egy járműnek, adódhat egyrészt abból, hogy eleve nem fékezett a sofőr, vagy nem olyan intenzitással fékezett, hogy a kerekek csúsztak volna. Ezenkívül más nem nagyon vezethet ilyen következményhez." Ugyanakkor arról is beszélt: a féknyom hiánya adódhat abból is, hogy a sofőrnek egyszerűen nem volt ideje fékezni - azaz a baleset gyorsabban következett be, mint a vezető reakcióideje - de az is eredményezhette, hogy nem működött a fékberendezés.

* * *

A 16 halálos áldozattal járó veronai buszbalesetről szóló cikkeinket itt érik el.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.