Aktuális

Megölte és evett is rendőrből a meleg kannibál

Bors

Létrehozva: 2016.12.16.

<p>Életfogytiglani börtönre ítélték a homoszexuális kannibált.</p>

Stefano Brizzi a melegek által használt Grindr társkeresőn ismerkedett össze áprilisban Gordon Semple rendőrtiszttel. Az áldozatot felhívta dél-londoni lakásába, aki onnan aztán sohasem tért haza – a gyilkos ugyanis megfojtotta őt.

Brizzi másnap fűrészeket és vödröket vásárolt, hogy feldarabolhassa a hullát. A drogfüggő és sátánista férfi ezt követően a darabokból főzött is magának.

A rendőrséget a szomszédok hívták ki, mert „a halál szagát” érezték. Brizzi azzal bukott le, hogy evőpálcikáin DNS-nyomokat találtak. Majd rábukkantak Semple maradványaira is. – Azt hittem, megúszom, már csak két vödörnyi hús maradt – mondta Brizzi a rendőröknek.

A gyilkos azt vallotta, a sátán parancsára kellett ölnie, illetve azért, mert egyszerűen nem tetszett neki az áldozata.

A bíróságon a védelem arra hivatkozott, hogy Brizzi drogos befolyásoltság alatt követte el tettét, s rémült volt, amikor szembesítették azzal, amit művelt.

– Mr Semple 59 éves volt. A családja nagyon szerette őt. Nincs olyan ítélet, amely visszahozhatna egy értékes emberi életet, és nincs olyan ítélet, amely visszafordíthatná a történteket – fogalmazott a bíró, aki végül életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a kannibált.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek