Horror: enni kért ötéves kislánya, ezért felgyújtotta

Horror: enni kért ötéves kislánya, ezért felgyújtotta

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2016. december 30. 19:00
<p>Brutális gyilkosságért áll bíróság elé egy 25 éves férfi.</p>
Bors

Csütörtökön ismertették a kegyetlen férfival a vádakat: gyilkosságért, gyermekbántalamzásért és gyújtogatásért kell felelnie a bíróságon. Az ördög azonban - mint mondják - a részletekben rejlik, mivel a michigani Thomas McClellan tette jóval sokkolóbb, mint azt elsőre gondolnánk.

McClellan november elsején esett neki ötéves mostohalányának. Állítólag azért vesztette el a fejét, mert a kis Luna Younger addig nem volt hajlandó elhagyni mostohaapja szobáját, amíg nem kap enni. A férfi a földre terítette a lánykát, ráült, majd többször mellkason szúrta - ezt követően pedig betekerte a testet egy pokrócba, lelocsolta vodkával, majd meggyújtotta. 

A lángok pillanatok alatt szétterjedtek a földszintes lakásban: a tűzoltók először észre sem vették a kis Luna testét, amikor azonban rábukkantak, már késő volt. A kislány anyja, Victoria McClellan mindeközben munkában volt. Ott értesítették: gyermeke szörnyű halált halt.

McClellan - akinek korábban nem volt priusza - négy órával később bevallotta tettét. Életfogytiglani börtönbüntetésre számíthat - írja a New York Daily News.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.