Érdekes módon próbált telefonszámokhoz jutni a Harry Potter-mániás perverz

Érdekes módon próbált telefonszámokhoz jutni a Harry Potter-mániás perverz

Harry Potter
PUBLIKÁLÁS: 2016. november 08. 13:00
Bors

A 23 éves Reece Scobie rendőrnek adta ki magát a londoni Soho egyik színházában, ahol jelenleg a Harry Potter és az elátkozott gyermek című színdarabot játsszák. A teljes rendőrfelszerelésben megjelent Scobie valahogy bejutott a színpad mögé, és a darab gyerekszereplőinél a telefonszámaik és e-mail elérhetőségük felől érdeklődött. 

Nem sokáig próbálkozhatott azonban az egy közeli hotelben két hétre egy szobát kivevő férfi, ugyanis a színházi dolgozóknak hamar gyanús lett a férfi.

A bíróságon Scobie elismerte, hogy jogtalanul viselt rendőregyenruhát, és adta ki magát rendőrnek. Egyben megszegte a szexuális bűnözőkre vonatkozó rendelkezéseket is, mert nem jelentette be a rendőrségen a tartózkodási helyének megváltoztatását, és egy olyan bankkártyát használt a szobafoglaláshoz és színházi jegy vásárlására, amit nem regisztrált korábban.

Ugyanis a még csak 23 éves, Asperger-szindrómás férfit tavaly 12 hónapra csukták le Izlandon csalásért és kiskorú gyerekekéről készült pornográf felvételek miatt. Akkor összesen 4750 pornográf képet és 345 videót találtak nála.

Most, a londoni eset miatt nyolc hónapra ítélték el – írta a Metro.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.