Azért gyújtottam fel, mert rosszul nézett ki - vallott a férjgyilkos

Azért gyújtottam fel, mert rosszul nézett ki - vallott a férjgyilkos

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2016. október 02. 22:00
A hatóság emberei biztos sok bizarr indokot hallottak már - ennek ellenére biztosak vagyunk benne, hogy az ő szemük is elkerekedett.
Bors

A héten ért véget annak az 57 éves ápolónőnek a tárgyalása, aki még 2014 karácsonyának másnapján egy vita hevében lelőtte férjét, majd lángra lobbantotta az ágyban fekvő testet. Az észak-karolinai Holly Ridge-ben élő Sherry Poindexter rögtön hívta is a zsarukat, hogy bevallja tettét - így kissé különös, miként húzódhatott el a dolog idáig.

Az asszony délután öt körül tárcsázta a hatóságokat, hogy közölje, férjével, Barry-vel volt egy veszekedésük, és ő csak a vita hevében kapta fel az 53 éves férfi ágy mellett tartott pisztolyát, és tüzelt. Nem akarta megölni, mégis végzett vele. A rendőrök azonban - legnagyobb meglepetésükre - amikor kiérkeztek a megadott címre, azt tapasztalták, hogy a férfi ágyban fekvő holttestét lángok veszik körül. A tűz nem terjedt tovább a lakás többi részére.
Sherry Poindexter beszámolt róla, hogy azért gyújtotta fel - szerinte egyébként igen jó kiállású - férjét, mert a halálos lövés után nem bírt ránézni. "Olyan rosszul nézett ki, szürke volt meg minden. Nem akartam, hogy bárki is így lássa. Egyszerűen szörnyen festett" - magyarázta tettét.

Az asszonyra - aki később úgy nyilatkozott, hogy ha visszaforgathatná az idő kerekét, megtenné - csütörtökön szabták ki a büntetését: 22 évet kell a rácsok mögött eltöltenie.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.