Régi barátja az Orbán-családnak a menekülteket pocskondiázó pap

Régi barátja az Orbán-családnak a menekülteket pocskondiázó pap

Orbán Viktor
PUBLIKÁLÁS: 2016. szeptember 15. 05:30
A hajmáskéri lelkész nevelte fel Orbán kutyájának, Nárcisznak a kölykét is.
Munkatársunktól

Nem kis botrányt kavart a Veszprém melletti falucska lelkésze szombati istentiszteletével. Bikádi László Károly a határvédőknek adott hálát áldozatos munkájukért, majd rátért a menekültekre. Arról beszélt, „jönnek, mint a sáskajárás”, olyanok, mint a hangyák és a rágcsálók, beköltöznek a házakba, „megszállnak minket”.

Bikádi utóbb Facebook-oldalán utalt rá, úgy véli, félreértelmezték a szavait. Idén áprilisban még ő védte meg Orbán Gáspárt, akit azért támadtak, mert a gyülekezetébe toborzott híveket. – Már megint olyanok nyilatkoznak, akik nem ismerik Gáspárt. Kevés nála jólneveltebb fiatalemberrel találkoztam életemben. Miért baj, hogy hitből fakadó cselekedetei vannak? Nem iszik, nem drogozik, hanem Krisztust hirdeti. Ez tényleg üldözendő cselekedet? – fakadt ki Gáspár közösségi oldalán.

A Veszprém melletti falucska papja volt már KDNP-s és fideszes képviselő is, régóta jó kapcsolatot ápol a miniszterelnök fiával. Információink szerint ő nevelte fel Nárcisz kölykét is. Nárcisz az a kuvasz, amelyet a kormányfő idén február­ban mutatott meg a nyilvánosságnak. Akkor kiderült, a kutya már hat éve az Orbán család tagja, fél szemére nem lát, mert 2010 nyarán valaki szétverte a fejét a felcsúti ház kertjében. Ám sosem lett meg a tettes. A sérült ebet akkor Gáspár vitte el a Budai Kisállatklinikára. Nárcisznak egyébként már unokája is született: a lelkész két éve Gáspár Face­book-oldalára töltött fel fotókat Nárcisz gyermekéről és a kicsinyéről.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.