Aktuális

Németországban szerel autókat Ghána királya

Bors

2016. április 9. szombat 10:30

Évente nyolc alkalommal látogatja meg kétmillió alattvalóját Ghána és Togo királya, Céphas Bansah. Amikor épp nem autókat szerel Németországban, Skype-on irányítja az afrikai országok ügyeit.

Nem a királyok kiváltságos életét éli a hatvanhét éves ghánai Céphas Bansah, aki szülőhazája helyett Nyugat-Európát választotta otthonának. Bansah közel harminc éve uralkodója az afrikai Ghána és Togo ewe nyelvű területeinek. Bölcs vezetőként belátta, országai lakóinak úgy tud a legtöbbet segíteni, ha Németországban gyűjt tapasztalatot.

Cserediák Európában

Céphas a nagyapja, az egykori uralkodó unszolására ment Németországba autószerelő-tanfolyamra. Miután elvégezte tanulmányait és megszerezte a német állampolgárságot, megalapította saját műhelyét Ludwigshafen városában, ahol egészen 1987-ig élte a civil emberek mindennapi életét.

Voodoonak köszönheti a trónt

Miután az uralkodó elhunyt, Bansah apja és bátyja nem vehette át helyét a trónon, mivel balkezesek. A voodoo szigorú ha­gyományai szerint ők nem számítanak tisztának, így nem örökölhették meg a koronát. A tradíciók és a jog szerint a Németországban élő – és egyértelmûen jobbkezes – Bansah lett Ghána és Togo jogos uralkodója.

Európában maradt

Bár trónra került, Bansah Németországban maradt. Feleségül vette a német Gabrielét, akitől két gyermeke született, Carlo és Katharina. Bansah a mai napig bütyköli az autókat a műhelyében, de amikor ideje engedi, Skype-on segít irányítani az afrikai országok ügyeit. Több iskolát építtetett a térségben, ezzel támogatva a visszamaradott gyermekek felzárkóztatását. Jelenleg egy nőknek fenntartott börtönre gyűjt pénzt. Évente nyolc alkalommal ellátogat Ghánába és Togóba. Előbbi ország államformája elnöki köztársaság, de a királyi család még mindig fontos szerepet tölt be.

Disszidált a polgármester

Hasonló történet van itthon is: a Veszprém megyei Megyer polgármestere, Pajer Kristóf családostul ment Angliába. Megyer azzal vált országosan ismertté, hogy kompletten kibérelhető. A megyerieknek tiszteletbeli konzulátust is üzemeltet Pajer portsmouthi otthonában.

További cikkek

Családi dráma

Megdöbbentő fordulat a gyermekével végző pornósztár ügyében

Halálos baleset

"Bűntudatom van" - először tért vissza Magyarországra Eva Rezesova a szabadulása óta

Ez is érdekelhet

astronet.hu

Heti horoszkóp 2022. január 17-23.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók a hétre

metropol.hu

Riasztás a szülőknek, különös Covid-tünet jelentkezhet a gyerekeknél

she.life.hu

Kamu menyasszony lehettem volna kétszázezerért egy estére...

magyarnemzet.hu

A német társadalom feltűnő gyengeségeire világít rá a pedofilbotrány

bama.hu

Figyelik a tilos ellenére behajtókat - írja olvasónk

origo.hu

Gyorsabban hűl a Föld belseje, mint azt eddig gondolták

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: A portugálok ellen nem hibázhatunk – Sipos

vg.hu

Oltásra kötelezik a 18 év felettieket a szomszédunkban

ripost.hu

A padláson találták meg az eltűnt magyar nő holttestét

borsonline.hu

Komor figyelmeztetést adott ki a NASA: veszély fenyegeti a Földet

borsonline.hu

Ezek voltak a magyar apa utolsó szavai, mielőtt vonat elé ugrott 6 éves lányával

origo.hu

Orbán Viktor: Kemény küzdelem után - fotó