Aktuális

Barátnője születésnapján ölte meg Bálint Vivient

M. S., L. E.

Létrehozva: 2016.03.12.

A tettes, K. Bálint két éve párkapcsolatban élt. Barátnője születésnapján is titkos szerelmét, Vivient bombázta epekedő SMS-ekkel.

Semmiféle megbánás nem látszódott a húsz­éves kakucsi lány, M. Vivien gyilkosán, amikor tegnap a bíróságra vezették.

Törölték az adatait

Sőt K. Bálint középső ujja felmutatásával jelezte, egyáltalán nem örül a sajtó érdeklődésének. A pimasz fiatalembert előzetes letartóztatásba helyezték, tárgyalására még a szülei sem kí­sérték el, csak az ügyvédje volt mellette.

Bálint talán azt remélhette, hogy legalább a barátnője megjelenik a bíróságon, ám ez hiú ábrándnak bizonyult. A lány a Facebookon is minden adatot, közös fényképet törölt, amely arra utalhatott, hogy valaha is köze volt Bálinthoz. 

Először hazudott

Nem lehet ezen csodálkozni. Amellett, hogy szembesülnie kellett vele, hogy Bálint gyilkos, még az is világossá vált számára, hogy a fiú becsapta őt, és szíve titkon másért – M. Vivienért – dobogott. A gyilkosság napján, múlt szombaton ünnepelte Bálint barátnője a huszadik születésnapját. Eközben Bálint szerelmes SMS-ekkel bombázta Vivient, majd miután kosarat kapott, több mint tíz késszúrással végzett vele. Mi­után a gyanú ráterelődött, megpróbálta félrevezetni a rendőröket. Azt állította, hogy a kocsijában csókolózott a lánnyal, aki hirtelen elvesztette az eszméletét, és fennakadtak a szemei, ezért tette ki az inárcsi játszótérre. Később megtört, és beismerte a gyilkosságot. 

Verekedés tört ki?

Információink szerint a nyomozók vizsgálják, hogy Bálint fogyasztott-e drogot, minden­esetre több ismerőse a közösségi oldalakon arról írt, hogy a fiatalember a bulikon kábítószerezett.

Mint arról a Bors beszámolt: Kakucson és a szomszédos Inárcson egy olyan pletyka kering, amely szerint a gyilkosság után súlyos verekedés tört ki az inárcsi kalandparkban, és a csetepaté szereplőinek köze volt Vivien meggyilkolásához. Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője határozottan cáfolta ezt az információt. 

Mint mondta, K. Bálintot nem gyanúsítják más bűncselekménnyel, és egyébként sem érkezett bejelentés ilyen esetről. A helyi polgárőrség is igyekszik megnyugtatni a kedélyeket. A Bors információi szerint K. Bálint autójában a rendőrség a lánytól származó vérnyomokat rögzített, és női hajszálakat is talált. Bálint ügyvédje nem kívánt nyilatkozni. 

Kapcsolódó jegyzetünket itt olvashatják

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek