A fájdalomtól megkövülve búcsúzott Vivientől édesanyja

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2016. március 23. 15:35
Utolsó útjára kísérték ma (szerdán) délután Kakucson a brutális módon meggyilkolt fiatal lányt, M. Vivient.
Bors

Vivien hamvait a temető kapujában ravatalozták fel, a 15 órakor kezdődő búcsúztatásra már fél órával korábban gyülekeztek a gyászolók. A temetőnél működő virágbolt – a gyilkossággal gyanúsított K. Bálint családjának üzlete – valóban zárva tartott, ahogyan azt előzetesen jelezték is a vevőknek. A temetésre egy mentő is érkezett, nyilván arra az esetre, ha valaki rosszul lenne, illetve rendőrautók is cirkáltak a környéken – jelentette kollégánk a helyszínről.

A szertartás alatt Vivien édesanyja a fájdalomtól szinte kővé dermedve, rezzenéstelen arccal szorongatta férje kezét. A temetésre egyébként nem vitték ki a lány két kistestvérét. A Vivien hamvait tartalmazó urnát délután négykor helyezték végső nyughelyére.

Vivien március 4-én, pénteken egy születésnapot ment ünnepelni a fővárosi Népligetben található szórakozóhelyre. Március 5-én, szombat hajnalban látták utoljára: egy térfigyelő kamera rögzítette, ahogy telefonál a klub előtt – későbbi gyilkosát, K. Bálintot hívta. A fiú kocsival ment Vivienért, ám összevesztek, és Bálint egy vadásztőrrel tizenháromszor megszúrta a lányt, majd a holttestét egy Dabas környéki erdős területre húzta, ahol gallyakkal, falevelekkel és a kabátjával lefedte. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.