Naponta hat orgazmusa volt a lábában

orgazmus
PUBLIKÁLÁS: 2015. augusztus 13. 21:00
Egy évekkel korábbi fertőzés következtében az agya nem tud különbséget tenni az ingerek között.
Bors

Újabb esettel gyarapodott a ritka hülye betegségek tárháza: holland orvosok állítólag egy olyan nő meggyógyításával küszködtek, akinek naponta öt-hat orgazmusa volt – a bal lábában. Nem vicc.

Az 55 éves asszony 2013-ban kereste fel az orvosát, mert már nagyon szégyellte magát a szokatlan érzésért, és valamilyen gyógymódot akart, ami elmulasztja. De a dolog nem volt ilyen egyszerű. Egy tudóscsoportot állítottak fel, amely végül rájött, hogy mi a kiváltója a láborgazmus-szindrómának: egy évekkel korábbi súlyos fertőzés idegkárosodásokat hagyott hátra a lábban.

Ennek következtében – írta tanulmányában Marcel Waldinger neuropszichiáter, a team egyik tagja – az agy nem tudott többé különbséget tenni a bal lábból és a nemi szervekből érkező információk között. Aminek az lett a végeredménye, hogy az agy „úgy döntött”: a láb érzületei és a vagina érzületei pontosan ugyanazok. Vagyis: a lábból érkező ingerületeket is orgazmusként „fordította le”.

A megkönnyebbülést – és egyben a napi kéjes kielégülések számának megcsappanását – az hozta el a nőnek, hogy az orvosok kitalálták: érzéstelenítő injekciókat adnak be neki célzottan. Úgy, hogy azzal a láb érző idegeit blokkolják.

Aztán ki tudja, hogy így tényleg jobb lesz-e...

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.