Fenyegetések sokasága lepte el az internetet, amikor február 24-én a bíróság felmentette a házaspárt a gyermekeik sérelmére elkövetett szexuális erőszak vádja alól. A szülőket szabályosan kicsempészték a bíróság hátsó kapuján, egyedül a Bors lehetett tanúja szabadulásuknak, s a jelenetnek, amint egy konszolidált megjelenésű, középkorú férfi autóba ülteti őket, majd szélsebesen elviharzik velük. A Bors információi szerint egy jogvédő szervezet vette pártfogásába a szülőket, szállást is szereztek nekik, amelynek hollétét szigorúan titkolják.
Nyomtalanul eltűntek
Bírósági forrásaink nem lepődnek meg a szülők óvatosságán. Véleményük szerint az ügyészség – amely rendkívüli sajtótájékoztatón bírálta a felmentő ítéletet – gyakorlatilag „céltáblát rajzolt” a házaspárra. K. Rudolf és felesége hollétéről még legközelebbi ismerőseik sem tudnak.
A Bors megkereste K. Rudolf testvérét, a férfi azt mondja: még telefonon sem beszélt fivérével a szabadulás óta.
– Az biztos, hogy a házukhoz nem mentek el, semmi mozgás nincs a lakásban, minden ugyanúgy áll, ahogy két éve, őrizetbe vételük idején otthagyták – mondta a testvér.
Fél órán át
A K. Rudolfot védő ügyvéd, dr. Csics Péter is szűkszavú.
– A szabadulásuk után fél órával felhívtak telefonon, azóta semmit sem tudok róluk – állította a Borsnak az ügyvéd. – A bírósági ítélet leiratát még nem kaptam meg, egyelőre azt sem lehet tudni, hogy mikor lesz a másodfokú tárgyalás, ahol már jogerős ítélet születik az ügyükben – tette hozzá a jogász.
Ellentmondásos ügy
Mint arról a Bors elsőként beszámolt: a vádirat válogatott szörnyűségeket rótt fel a szülők terhére. K. Rudolfot és feleségét, Andreát többek között azzal gyanúsították, hogy emberi ürülékkel, patkányhússal etették a gyerekeket, és rendszeresen kiélték rajtuk szexuális vágyaikat. Az igazságügyi pszichológiai szakértő szerint kijelenthető, hogy a gyermekeket nem érte szexuális erőszak, és ezt a véleményt megerősítette egy később felkért szakértői csoport is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.