Saját rokonai kövezték halálra a terhes nőt

18+
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 28. 18:00
A 25 éves Farzana Ibkalt az egyik legsúlyosabb vétséget követte el Pakisztánban, miután nem ahhoz a férfihez ment feleségül, akit családja kijelölt számára. A várandós nőt büntetésül hozzátartozói fényes nappal kövezték meg.
Bors

Pakisztánban sajátos, íratlan vallási törvények uralkodnak, mely ellen már többször is felemelték a hangjukat az emberjogi szervezetek. Ezúttal kedden saját hozzátartozói köveztek halálra egy három hónapos nőt azért, mert nem a család által kiválasztott férfihez, hanem szerelméhez ment feleségül.

A szörnyűségre azután került sort, hogy a lány családja emberrablásért feljelentette újdonsült férjét, Mohammad Ikbalt. Farzana éppen a bíróságra ment volna vallomást tenni ellenük. A három hónapos terhes nőre ekkor 30 hozzátartozója támadt kövekkel, egy családtag még a puskáját is elsütötte.

Miután Farzana menekülés közben elesett, a rokonai egyszerűen körbeállták és téglákkal halálra verték. A megözvegyült férj kérésére a rendőrség vádat emelt a gyilkosságot elkövető családtagok ellen. A férfi pedig mély gyászba borult szerelme elvesztése után.

Az Emberi Jogok Nemzeti Bizottságának adatai szerint Pakisztánban tavaly közel ezer nőt öltek meg azért, mert állítólag foltot ejtett a családja becsületén. A testület élesen bírálta, hogy ezeknek a becsületgyilkosságoknak az elkövetői többnyire büntetlenséget élveznek, és a jog egyelőre semmilyen formában nem tudja megtorolni ezeket a szörnyűségeket.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.