A világ legjobbjai között van a favágó István

legjobb
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 10. 12:00
A földkerekség legjobb nyolc favágója, köztük Juhász István jövő szombaton, a budai Várban ragad fejszét. A sportfavágók világdöntőjére már javában edz a 48 éves sportember.
Hofmeister Zoltán

Ráckeve egyik eldugott külterületi részén hatalmas rönkök között találunk rá Juhász Istvánra. A fakiter­meléssel foglalkozó vállalkozó meghívást kapott a Stihl Timber Sports Champions Trophyra, vagy­is a favágók világdöntőjére, amit először rendeznek Magyarországon, a budai Várban. A világszerte népszerű, show-nak is beillő versenyt a televízió is közvetíti.

– Igazából én csupán három éve foglalkozom ezzel a nemcsak erőt, hanem ügyességet is igénylő sporttal – mondja István, miközben a gyakorlatban is bemutatja azt a négy versenyszámot, amelyben párosával vetélkednek majd. Ebben szerepel motoros és kézifűrészes vágás és két fejszés gyakorlat is. Mindezt megállás nélkül kell lenyomniuk a versenyzőknek.

István, aki ezen a világdöntőn a legidősebb induló lesz, gyerekkora óta sportol. Moto­crosszal kezdte, majd többfé­le küzdősportban jeleskedett. Manapság is rendszeresen fut és fekvőtámaszokkal erősíti ma­gát. A felkészülésben 10 éves lánya és felesége is támogatja.

– Eddig már többször sikerült felkerülnöm a főtáblára a hagyományos világversenyen, a legjobb eredményem tavaly egy világbajnoki hetedik helyezés – mondja István, aki azt is elárulta, a láncfűrészen kívül a kézifűrészről, illetve a fejszéről a versenyzők maguk gondoskodnak. Mindez nem olcsó mulatság.

– A versenyfejszét Új-Zélandról szerzem be, százhat­van­ezerbe kerül, míg egy versenyfűrész ára elérheti a hatszázezer forintot. Mivel van olyan induló is, aki már húsz éve csinálja ezt, a győzelemben nem reménykedem, de mindent beleadok, rajtam semmi nem múlik – mosolyodik el István, aki ha egészsége is engedi még néhány évig szeretne ilyen módon fát vágni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.