Elképesztő dolgot művelt a kisfiúkkal a pedofil

brutális
PUBLIKÁLÁS: 2013. december 20. 23:30
A férfi elrabolta az 5 és 8 éves kisfiút, megerőszakolta őket, majd a nagyobbik torkát is elvágta. Ennek ellenére a gyerek képes volt elmenekülni, amivel öccsét is megmentette.
Bors

A többszörösen büntetett előéletű James Smith júniusban került feltételes szabadlábra, ám szerdán bebizonyította, hogy igencsak elhibázott döntés volt ez a bíróság részéről. A Jacksonban élő férfi egy ház hátsó kerjéből csalta el az 5 és 8 éves testvérpárt, majd lakókocsjába zárta és megerőszakolta őket.

A nagyobbik fiú torkát elvágta, ám hihetetlen módon a gyerek ennek ellenére képes volt megszökni. Egy szomszédos házba menekült, az ott lakók értesítették a mentőket és a rendőrséget.

Szökése után Smith megragadta testvérét, és megpróbált elmenekülni, ám egy járőr az autójával blokkolta a lakókocsiját. A pedofil kugrott, a rendőr pedig kimenekítette a kisfiút.

Az elvágott torkú fiút mentőhelikoperrel szállították kórházba, az állapota stabil, írja az NyDailynews.

A férfi egy közeli erdőbe menekült, ám pár órán belül elfogták. Jelenleg előzetes letartóztatásban van, és csak 3,5 millió dollár (7,8 milliárd forint) óvadék ellenében szabadulhat. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.