Az ESZTER Alapítvány szokatlan és meghökkentő kisfilmekkel hívja fel a figyelmet az erőszak tarthatatlanságára. A nemi erőszak áldozataival és bántalmazott nőkkel és gyermekekkel foglalkozó szervezet novemberben kampányt indított az erőszak ellen, melyben figyelemfelkeltő spotokkal és egy hosszabb, az erőszak természetét is elmagyarázó filmmel állnak ki a bántalmazás különféle formái ellen.
A szervezet, mely több mint 20 éves nyújt segítséget azoknak, akik nemi erőszak áldozataivá váltak, új kapányában magyar hírességeket is megszólaltat a témával kapcsolatban. Míg a rövidebb spot arra hivatott, hogy bemutassa kisgyerekek, hogyan élnik meg a traumáikat, addig a dokumentumfilmben többek között Xantus Barabara is őszintén mesél arról, hogyan bántalmazta friss egyetemistaként egy férfi. Mellette Zséda és Felmár András is hangot ad véleményének, tapasztalatainak.
Az alapítvány célja a segítség nyújtás mellett, hogy rávezesse a bántalmazottakat arra, hogy beszélniük kell történeteikről. - Azt szeretnénk, ha minél többen értenék meg, hogy a közösségnek össze kell fognia, ha minél többen ismernék fel, hogy nem maradhatnak közömbösek tovább - mondja az ESZTER ambulancia vezetője.
Ha szeretne többet megtudni az alapítványról, kattintson ide!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.