Brutálisan összeverte egy vasalóval a nőt

vasaló
PUBLIKÁLÁS: 2013. november 07. 17:30
A texasi férfi elvitette magát a boltba egy barátjával, majd felhívta szállodai szobájába, ahol súlyosan bántalmazta.
Bors

Kocsi híján egy barátját kérte meg egy fuvarra a 42 éves Colin Ryan. A férfi a boltba szeretett volna eljutni, s attól tartott nem fogja elbírni, amit vásárolt, ezért már jó előre megkérte a 27 éves nőismerősét, hogy szállítsa el oda, és ha lehet, vissza is.

A rövidke kalandnak azonban csúnya vége lett. A nő megvárta Ryant a bolt előtt, majd haza is vitte. A férfi, aki egy motelben lakott, ekkor kitalálta, hogy kifizetné a benzinköltséget, de menjenek fel a szobájába, ugyanis már csak ott van készpénze.

A nő gyanútlanul baktatott a férfi után, aki a szobába lépve úgy viselkedett, mintha már nem ismerné fel, és egy vasalóval úgy helyben hagyta, hogy kórházba kellett szállítani.

A nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett az arcán, hogy a rendőrök napokig nem is tudták kihallgatni - írta a Dreamindemon. Ryant végül letartóztatták, és súlyos testi sértésért kell felelnie.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.