Semmi jóra nem számíthatunk az MTI közlése szerint: az erős szél nemcsak Budapesten tombol, de Pest, Fejér, Somogy, Veszprém és Zala megye több járásában elsőfokú riasztás van érvényben.
A meteorológiai szolgálat az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésében kiemelte: viharos széllel, intenzív csapadékkal, néhol zivatarral hidegfront vonul át az ország fölött.
Mint írták, a már lehullott esővel együtt a Dunántúl nyugati és északi részén területi átlagban is 20 milliméter feletti napi csapadék várható. Kisebb körzetekben másutt is lehullhat hasonló mennyiség.
Az északnyugati szelet kísérő legerősebb lökések a Dunántúlon, majd kora délutántól már az Alföld középső és délnyugati részén, estétől pedig északkeleten is várhatóan elérik a 60-75 kilométeres erősséget. A Balaton térségében, a budai hegyekben és a főváros budai oldalán 80-90 kilométeres széllökések is előfordulnak. Estére a Dunántúlon már veszít erejéből a szél, majd éjszaka keleten is mérséklődik.
A front mentén délutántól a Tiszántúlon és északkeleten valószínű zivatar, amelyet kisebb méretű jég, viharos szél kísérhet, és lokálisan jelentősebb mennyiségű csapadék is eshet. Heves zivatarnak viszont kicsi a valószínűsége - írta a meteorológiai szolgálat.
A kedd éjfélig érvényes veszélyjelzés szerint másodfokú figyelmeztetés csak Budapesten és Pest megyében van érvényben az erős szél miatt. A citromsárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést 12 megyére adták ki (Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna, Vas és Veszprém megye). Ezeken a területeken is lehetnek 70 kilométeresnél erősebb széllökések.
Ugyancsak elsőfokú figyelmeztetés érvényes a Dunántúlon Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala megyében, ahol több mint 20 milliméter eső eshet. Békés, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye esetében pedig arra figyelmeztettek, hogy az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt is 25-30 millimétert meghaladó csapadék hullhat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.