Gyomorforgató: az anya biztatta, hogy erőszakolja meg a kisbabát 18+

gyerekhalál
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 21. 00:30
Megerőszakolta és megfojtotta barátnője négy hónapos kislányát egy Jordan Prince nevű vadállat, aki remélhetőleg életfogytiglant kap tettéért. Ám most a gyerek anyját is megvádolták, mivel kiderült: tudott a férfi hajlamairól, sőt ő maga biztatta az erőszakra.
Bors

Míg az anya, Jessica Howell aludt, a pasija „vigyázott” a négy hónapos kislányra. Ezalatt halálra fojtogatta, mivel a gyerek nem akarta abbahagyni a sírást, írja a dreamindemon.com.

Mint a boncoláskor kiderült, nem véletlenülül ordított annyira a kisbaba - a férfi ugyanis korábban megerőszakolta, méghozzá annyira durván, hogy az orvosi szakvélemény szerint a kislány a fojtogatás nélkül is meghalt volna, olyan súlyos belső sérüléseket szenvedett.

„Ashlynnt szexuálisan bántalmazták, az ánusza több helyen felrepedt, a végbele nagy területen felszakadt, és a medencéjében kiterjedt vérömlenyek keletkeztek. Sérülései a fojtogatás nélkül is a halálát okozták volna” - fogalmaz a boncolási jegyzőkönyv.

Mint a férfi letartóztatása után kiderült, az anya tisztában volt a férfi perverz hajlamaival, és olyan sms-eket találtak a telefonján, amelyekben arra biztatja a barátját, hogy nyugodtan erőszakolja meg a kislányát. Az anya ezért a gyilkossági ügy másodrendű vádlottja lett.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.