Aktuális

Szita Bence a mennyből ad erőt édesanyjának

Gergály Judith

Létrehozva: 2013.05.21.

Zokogva hallgatta végig fia meggyilkolásának részleteit Szita Szilvia a bíróságon. Az anyát a családja óvta, hogy elmenjen a tárgyalásra, de úgy érezte, tudnia kell, mit élt át Bence.

Szita Szilvia végig az első sorban ült a bíróságon, párjába és nyakláncába kapaszkodva hallgatta a vádat és a vallomásokat. A tárgyalás után megrázó interjút adott a Borsnak.

Borzasztó dolgok hangzottak el. Fel lehetett készülni arra, hogy végighallgassa kisfia gyilkosainak a vallomását?

Az iratismertetésen a nyomozók már elmondták a részleteket. A képeket is megnéztem a kisfiam holttestéről, iszonyú volt. Többféle gyógyszert szedek, nyugtatót és altatót, mert rémálmok gyötörnek. A családom hallani sem akart róla, hogy részt vegyek a tárgyaláson, de én úgy éreztem, később megbántam volna, ha nem teszem. Tudnom kell az okát, hogy Bencusnak miért kellett meghalnia.

Mit érzett, amikor bilincsben elővezették Bence feltételezett gyilkosait?

Ha azt mondom, mélységes gyűlöletet, az nem fejezi ki eléggé az érzéseimet. Nem lehet szavakkal kifejezni, mit érez egy anya, akinek halálra kínozzák és meggyilkolják a gyermekét.

Mit gondol P. Erikáról, akit azzal vádolnak, hogy kitervelte a gyilkosságot?

Egyszerűen képtelen vagyok megérteni, hogy egy anya, egy nagymama hogyan tehet ilyet! Az ilyen nem ember, hanem szörnyeteg!

Melyik vallomást volt a legnehezebb hallgatnia?

Azt, hogy mennyit kellett szenvednie a kisfiamnak. Azok a szavak, amiket Bogdán kiabált, amikor ásóval ütötte a gyerekemet. És a tudat, hogy Bencus mennyire félhetett. Az utolsó pillanatig bízott abban a nőben.

Említette: a gyászt az is nehezíti, hogy még mindig magyarázkodnia kell amiatt, hogy nem ön nevelte Bencét.

Sajnos nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy a volt férjem, Gyöngyi Sándor csak ideiglenes gyámja volt Bencének, amíg rendbe jövök egészségileg és anyagilag. A vádakkal ellentétben nem dobtam el a fiamat. Bármikor hazajöhetett, és azon voltam, hogy minél hamarabb állandóan velünk lehessen.

A javát akartam, amikor Sándorhoz engedtem, aki szerette őt. De az rosszul érint, hogy legtöbbször őt kérdezik Bencusról, pedig nekem ugyanúgy fáj az elvesztése, hiszen én neveltem fel élete első kilenc évében, én vagyok az édesanyja.

Hogyan telnek a mindennapok Bence halála óta?

Hiába láttam a kis holttestét, a képeket, láttam a koporsóban, végigültem a tárgyalást, hallottam a gyilkosait, és mégsem hiszem el! Az ad erőt, hogy tudom: néz rám a mennyországból, és ugyanúgy mosolyog, mint amikor utoljára elbúcsúztam tőle.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191045_auto_resized.jpg
origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715040911
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194485_auto_resized.png
metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17177689_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Íme a legjobb kefires-burgonyás lángostészta receptje: háromféle feltéttel is kínálhatjuk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715040911
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194535_auto_resized.jpg
travelo.hu

Most már biztosan nem ússzák meg az elkövetők, akik kivágták a leghíresebb angol fát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715040911
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715040911
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?