A 46 éves Stephen Seddon először egy éve próbált végezni az édesanyjával és az édesapjával, írja a Daily Mail.
Balesetnek akarta álcázni a gyilkosságot: kocsit bérelt, hogy egy anyák napi ünneplésre étterembe vigye a szüleit, ám az autó egy manchesteri csatornában kötött ki, a hátsó ülésen a beszíjazott szülőkkel.
Seddon zsebében pont volt egy bicska, amivel el tudta vágni a saját biztonsági övét, és véletlenül a keze ügyében volt a kormányzár is, amivel be tudta verni az ablakot. Kimászott, és a kocsi tetejéről kiabált segítségért, ami pechére gyorsan meg is érkezett - a tűzoltóknak a szülőket is sikerült időben kimenteniük.
Az eleinte még hősként ünnepelt férfit az tette gyanússá, hogy ellentmondó változatokban adta elő, mi történt.
Először azt mondta, szívinfarktust kapott, ezért hajtott a csatornába, de amikor az orvosi vizsgálaton kiderült, hogy kutya baja a szívének, megváltoztatta a sztorit, azt állítva, hogy egy téglára hajtott, ezért estek a vízbe. Csakhogy ennek sem volt semmi nyoma.
Alig négy hónappal a szerencsésen túlélt autóbaleset után a szülők borzasztó halált haltak: egy lefűrészelt csövű puska végzett mindkettejükkel. Seddon úgy próbálta meg beállítani, mintha öngyilkosság történt volna: a puskát az apja ölébe tette, mintha ő húzta volna meg a ravaszt.
Ám hamar kiderült, hogy a fiuk követte el a szörnyű tettet, mégpedig azért, hogy minél előbb megkapja az örökségét. A család közös végrendeletében ugyanis az állt, hogy hármuk közül bármelyikük halála esetén a másik kettő örököl mindent. Így, hogy a szülők egyszerre haltak meg, a fiúra szállt volna a több mint nyolcvan millió forintnyira rúgó vagyon.
Mint kiderült, Seddon súlyos adósságokkal küzdött, és hiába kapott nem sokkal korábban a szüleitől egy házat, plusz 14 millió forint készpénzt, ez nem volt neki elég.
A szülőgyilkos egyébként maga is apa: feleségével három gyereket nevelnek.
A megrázó gyilkossági ügy pere most zajlik, Seddon életfogytiglanra számíthat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.