Aktuális

Elképesztő: 2 nap alatt találta meg igazi szüleit

Bors

2013. február 1. péntek 21:30

Jenessa Simons három évig hiába kereste biológiai szüleit. Miután kiposztolta a Facebookra mindazt, amit tudott róluk, két nap se telt el, jelentkezett az anyja, nem sokkal később pedig az apjával is tudott beszélni.

Az Utah állambeli Jennes Simon régóta szerette volna tudni, kik a biológiai szülei, de a törvények szerint erre 21 éves kora előtt nem volt lehetősége. A rengeteg kérvény ellenére tavaly novemberben a bürokrácia útvesztőjében elveszett minden reménye arra, hogy megtudja, kik is a valódi szüleit, csak pár információt sikerült kiszednie a hatóságokból.

A 21 éves lány azonban nem adta fel, hanem abból az ötletből merítette, ami a Facebookon sok embernek már bejött. Posztolt egy képet magáról, illetve felírta egy papírra, mit tud a szüleiről és arra kérte az embereket, hogy osszák meg a minél többen, hátha valaki valódi információval tudja meglepni.

"Annyi embernek bejött ez. Volt akinek 1 millió like kellett ahhoz, hogy a szülei vegyenek neki egy kutyát, ezért arra gondoltam, így nekem is sikerülhet" - mondta Simon, aki 133 ezer megosztást kapott két nap alatt. Biológiai anyja is látta a képet és jelentkezett a lánynál, aki először nem akarta elhinni, tényleg sikerült, és azzal a nővel beszél, akit három éve keres.

Megtudta, hogy szülei különváltak már, de a mai napig tartják a kapcsolatot, így a lányt nem sokkal később az apja is felhívta. "A szüleim 16 évesek voltak, amikor születtem. Azt szerették volna, ha jó családban, biztonságban növök fel, ezért adtak örökbe." 

További cikkek

Időjárás

Most adták ki a meteorológusok: borzalmas, ami az ország felé tart

Horror

Sarlóval fejezték le a turistát a vakáción

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az utas kinyitotta egy furgon ajtaját a Széna téren, ami ezután jött, az igazi szégyen - videó

ripost.hu

Akciófilmbe illő jelenetek Miskolcon: buszokat megállítva eredtek a fegyveres nyomába

life.hu

Meg kell műteni Gesztesi Károly fiát, nem halogathatta tovább a beavatkozást

mandiner.hu

Bolgár védelmi miniszter: A bolgár hadsereg nem vesz részt hadműveletekben Ukrajna területén

kemma.hu

Hivatalos: ezt a hármast indítja a Fidesz-KDNP Komárom-Esztergom megyében

origo.hu

Már elkerülhetetlen: óriásrakéta csapódik a Holdba

nemzetisport.hu

Kép: „A te stílusod, a te szabályaid” – C. Ronaldón remekül áll a szemüveg

vg.hu

Megérkezett az amerikai válasz az orosz külügyminisztériumba

ripost.hu

„Ez minden szülő legrosszabb rémálma” – édesanyja szeme láttára hunyt el a 6 hónapos angyalarcú kisfiú

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: Izland nyert, de a franciák vereségére is szüksége van az elődöntőhöz

mandiner.hu

Donáth Anna (Facebook): Bepereljük Szijjártó Külügyminisztériumát

origo.hu

Megbolondulnak az aranyhalak a gömbakváriumokban, leállítják gyártásukat