Költözködés helyett összeszurkálta a feleségét

távoltartás
PUBLIKÁLÁS: 2012. május 03. 16:00
Közös otthonukban összeszurkálta feleségét, majd végzett magával egy 55 éves csákvári férfi. Az asszony életveszélyes sérülésekkel fekszik kórházban. A feleség előre látta a szörnyűségeket: négy nappal a támadás előtt már kért segítséget a rendőröktől.
Bors

 

A csákvári házaspár között már egy ideje megromlott a viszony, veszekedéseiktől zengett a ház. A brutális támadás előtt négy nappal az asszony még a rendőrségtől is kért segítséget, ugyanis agresszív férje már akkor késsel fenyegette őt és édesanyját. A halálra rémült asszonyoknak akkor még sikerült az utcára menekülniük, és a rendőrségtől ideiglenes távoltartást kértek, amelynek a hatóság helyt is adott.

- A határozat még aznap kihirdetésre került. A férfi azonban megszegve a határozatban foglaltakat, 29-én reggel visszatért otthonukba. Az ittas férfit a rendőrök a határozat megszegése miatt szabálysértési őrizetbe vették - tájékoztat a Fejért Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, R. Szabó Ágnes. A veszélyes férjet ezért elzárásra ítélték, amelybe azonban beleszámított a szabálysértési őrizet ideje is, így április 30-án szabadult.

A bíróság a szabadulás mellett elrendelte ugyan további 30 napra a távoltartást, ám a férfit ez nem állította meg: szerdán megkérte feleségét, hadd pakolja össze a házban hagyott holmiját.

Az asszony majdnem az életével fizetett engedékenységéért, ugyanis - korábbi ígéretéhez híven - a férje a pakolás helyett dühödten nekiesett késével.

A nő életét édesanyja mentette meg, aki sikoltozó lányát meghallva segítséget kért a szomszédoktól, akik elkapták és lefogták a férfit.

Az önkívületi állapotban őrjöngő férj azonban kiszabadította magát, és elszökött. A rendőrség később Gánton találta meg a holttestét: tette súlya alatt vélhetően összeroppant és végzett magával. A felesége életveszélyes állapotban fekszik kórházban.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.