Hideg fürdő locsolóslaggal a kertben, naponta két szelet vajas kenyér és némi üres tészta. Mindössze ennyit kapott anyjuktól és mostoha apjuktól az a két brit fiatal, akit hét évig szobájuk rabságában tartottak napi huszonhárom órában szüleik. Pontosabban még ennyit sem, hiszen egyszerre például nem ehettek, így valamelyikük mindig csak hideg ételt tudott magához venni, azt is csupán a földről.
– A börtönkörnyezet, ahová menni fogtok, kényelmesebb, mint amit a gyerekeiteknek nyújtottatok – idézte a The Sun David Tremberg bíró Lynsley és Corin Holmes-hoz intézett mondatait. A borzasztó körülményekhez hozzátartozott még az is, hogy amikor nevetgéltek, nem kaptak enni, és ha káromkodtak, szappannal mosták ki a szájukat.
A most tizenhét és tizenkilenc éves fiúk úgy menekültek meg fogva tartóiktól, hogy egyikük panaszkodni kezdett tanáruknak, amikor véletlenül elengedték őket iskolába. Mikor a szülőket elfogták, a fiatalabb fiú csupán harmincnégy és fél kilót nyomott, míg az idősebb alig több, mint harmincnyolcat. A bíróság a férfit öt évre, az asszonyt négy év börtönre ítélte.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.