megdöbbentő

50 év van közöttünk, de így csodálatos - 16 éves szépségkirálynő ment feleségül a 66 éves volt polgármesterhez

Létrehozva: 2024.04.08.

Sokakat megbotránkoztatott az eset.

Kontinensünkön a társadalom demográfiai problémákkal küszködik: nagyon sok európai fiatal nem szeretne megházasodni és nem szeretne gyereket, ez pedig komoly veszteségekhez vezet. Bizonyos országokban azonban ez nem jelenik meg mint társadalmi probléma, sőt olyan is akad, ahol kifejezetten azt érzik csapásnak, hogy sok fiatal lány még 18 év alatt férjez megy. Egy friss eset valóságos gyűlöletcunamit indított. 

Brazíliában egészen fiatal lányok is házasodnak

A brazil Kauane Rode mindössze 17 éves, de már az első házassági évfordulóját ünnepelheti. 16 évesen ugyanis oltár elé állt, és kimondta a boldogító igent. Brazíliában ezzel alapvetően nincs is semmi gond és nem szokatlan az eset, a férje azonban jóval idősebb nála. Hissam Hussein Dehaini 66 éves volt, amikor feleségül vette a lányt, így tehát 50 év közöttük a korkülönbség. 

A lány 2022-ben második lett a Miss Araucaria versenyen, a 15 és 17 év közötti lányok tini kategóriában, emellett több versenyt is megnyert már. A 66 éves Hissam Hussein híres politikus a környéken, nagy népszerűségnek örvend, és egy időszakban a város polgármestere is volt. Kauane édesanyja és a nővére is az önkormányzatnál dolgoznak.

Most, hogy elérkezett az első házassági évfordulójuk, valóságos gyűlöletcunami indult ellenük. Azt gondolják, hogy a lány csak érdekből ment hozzá a politikushoz, ezt azonban mindketten tagadják: hangsúlyozzák, hogy kapcsolatuk őszinte szerelmen alapszik - írja a Mirror

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/uWMiMkJ5mR4hjDqGdVhweRi7U-sbwAKmc84BhLXr0C0/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYTI3NDI0ZDUxNzRhNzc4MDgwNWU3ZDA1OGEyNzQ4.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Nagy Feró és felesége percenként el tudna válni

Semmit sem bánnak az elmúlt négy évtizedből.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715093710
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27861_resized.jpg?avcount=1715093710
origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185029_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195028_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Fordulat Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete ügyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195027_auto_resized.jpg
ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195673_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Dárdai kőkemény üzenetet küldött Rossinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27862_resized.jpg?avcount=1715093710
origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195468_auto_resized.jpg
travelo.hu

Kifogták a világ egyik legvérszomjasabb cápáját az Adriából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715093710
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715093710
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715093710
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Vl4I1LzT88X3-pDdRdF3Kt7gc8z4N-C8RVnnDpdUVXI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhkNGFkNDY2MzIyYjQ2OTZhNmJmMWM0YjI3ODM2ZTcy.jpg
Váltás

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/EN7bgfHhltKMAu0pxszky6XUY-mEZw2o7JaaniVxXe4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzcwZmVkMmNlYzFiMTQ3OTRiMTI1ZTFjYjVkMzE4MGEx.jpg
Favorit

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje