KAPCSOLAT

Tápai Szabina vallomása: „Minden kapcsolatomban változnom kellett”

mkb

Létrehozva: 2023.10.16.

Tápai Szabina régi vágya vált valóra: műsorvezető lett. Ráadásul a húga főszereplésével futó reality háttérműsorát vezeti. Ott a húga szerelmi életét boncolgatja, lapunknak pedig a sajátjába is betekintést engedett.

Tápai Szabina műsorvezetőként beszéli ki húga szerelmi életét, most pedig a Borsnak a saját pasiügyeiről is mesélt.

Tápai Andi és Szabina egy műsorban (Fotó: Szabolcs László / hot! magazin)

„Tudom mi az, amiben 38 évesen már ugrálnék”

A VIASAT3 Szingli vagy svindli című műsorának főszereplője Tápai Andi, a taktikai párkereső háttérműsorát, a KibeszÉLŐt pedig nővére, Szabina vezeti a VIASAT2-n. Szabina a Borsnak mesélt arról, milyen a húgát ilyen helyzetben látni, illetve hogy milyen testvérek voltak.

A tesóm először engem és anyukánkat kérdezett meg, hogy szerintünk vállalja-e a műsort. Ismertem a formátumot, ugyanis a műsorvezető-castingra engem is meghívtak! – árulta el a kulisszatitkot Szabina. – Ráadásul én elég sok műsorban szerepeltem már, tudom, hogy mi az, ami oké, és mi az, amiben 38 évesen már nem biztos, hogy ott ugrálnék – fogalmazott nevetve.

„Szeretünk szerelmesek lenni”

Szabina arról is beszélt, milyen érzés volt, hogy nem adhatott tanácsot Andinak:

Az mindkettőnkre igaz, hogy szeretünk szerelmesek lenni, de Andinak jóval több párja volt, mint nekem! 

A műsor forgatása egy hónapig tartott, ebben a pár hétben több randin vett részt, mint én egész életemben. 

De nehéz volt, hogy nem lehettem ott Andinak, régebben anyuval rendszeresen adtunk neki tanácsot a párválasztásban: mondjuk úgy, voltak olyan típusok, akiket nem támogattunk, persze velük csak azért is összejött…

Szabina tehát beleszólt Andi párválasztásába, de vajon fordítva is így volt ez? Szabina is megkapta a kért vagy kéretlen véleményt?

Engem mindig elég helyes pasik vettek körül, akiket Andi el tudott fogadni. Egy biztos, szerelmi bánatunkban mindig támogattuk egymást.

Gyerekként tűz és víz volt a személyiségük, mára közelítenek egymáshoz. (Fotó: Szabolcs László / hot! magazin)

„Minden kapcsolatomban változnom kellett”

Jó nevelést kaptunk, jó családi minta áll előttünk: anya, apa, gyerekek. Alapvetően mindig jó testvérek voltunk. 15 hónap van köztünk, tényleg együtt nőttünk fel, de teljesen más személyiségek vagyunk. Én inkább erősebb karakter voltam, és próbáltam Andit felrázni. Ugyanezt látom a lányaimon, bár köztük 2,5 év van. Milla, akárcsak én, folyton kekeckedik, míg a kicsi, Bella tűri, ahogy annak idején Andi is tette… – idézte fel jókedvűen a háromgyerekes anyuka.

A kor jót tett mindkettőnknek. A KibeszÉLŐ-ben is igyekszem figyelni rá, hogy ne hozzam kellemetlen helyzetbe, például ne hívjam Andikának: tudom, hogy azt utálja! Megígértem neki, hogy már nem szívatom… 

Minden kapcsolatomban változnom kellett, már jobban felismerem, mikor van szükség visszavenni a tempóból

 – fogalmazott a családanya, aki év elején jelentette be válását Kucsera Gáborral.

Nagyon megtisztelő, hogy a VIASAT3-nál lehetőséget kaptam műsorvezetőként is kipróbálni magam. Jó pár éve úgy vagyok vele, hogy nem kell mindenáron szerepelnem, szelektálhatok a megkeresések között. A hétköznapokban egy teljesen civil állásom van, egy hatfős adminisztrációs csapatot vezetek. A műsorvezetés azonban régen dédelgetett álmom volt, amit most nagyon élvezek!

Szabina régi vágya vált valóra: műsorvezető lett (Fotó: VIASAT3)

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196010_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb fordulat Majka gyalázatos botrányában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27853_resized.jpg?avcount=1715080511
origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194484_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27854_resized.jpg?avcount=1715080511
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715080511
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715080511
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715080511
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/6UOGcFiChyvY3aVmnftMvuzl9MmR0ghGwTCbR8gq2SI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGY2MzJhMjdiYzQ4ZmFhYWZiNDUxMjU4OTYyNjk3.jpg
Szexizés

Bugyi nélkül gáláztak a nők az év sztárpartiján – galéria

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/prkqyh63pDKhOXXBXxMShWNd4TfzqHd7IN2FlKhnM9s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JhMmM0MDZlNzQ4OTQwZTg5MmZmNzg5YTYwMmY4ZDEy.jpg
SZÉGYEN

Jákob Zoltán vallomása: Elegem lett és szégyelltem magam