Baleset

„Hiába volt már több durva, sőt halálos baleset is, ez sem rémiszti el őket” – Három autó ütközött össze Óbudán, illegális versenyre gyanakodnak a lakók

F.I.

Létrehozva: 2023.06.19.

Három autó ütközött össze szombat este a III. kerületben. A lakók illegális gyorsulási versenyre gyanakodnak.

Három autó ütközött szombaton késő este Budapest III. kerületében. A hangos csattanásra több lakó is felfigyelt. A baleset következtében a Szentendrei út, Raktár utca és Bogdáni út közötti szakaszon csak 1 sáv volt járható. Többen illegális gyorsulási versenyre gyanakodnak - tudta meg a Metropol. 

Flashing,Lights,Of,The,Police,Car,Into,The,Checkpoint,In
A balesetben szerencsére senki sem sérült meg / Fotó: Shutterstock

Hatalmas hangzavar verte fel szombaton az óbudai lakosokat. Állítólag az óbudai McDonald's parkolójában hallották először a hangos motorzúgásokat, majd száguldozások zaja hallatszott a többsávos Szentendrei úton egészen a Csillag Centerig. Elmondások szerint nem ez lenne az első eset, hogyha illegális gyorsulási verseny állna a baleset hátterében. 

Minden hétvégén a mekinél szoktak gyülekezni, ott bőgetik a motorjaikat. Ezután illegális gyorsulási versenyt tartanak a Szentendrei úton. Én a Csillag Center magasságában lakom, de még ott is hallani a gyorsulást. Általában ott szoktak elkanyarodni Békás irányába. 

– mondta Dániel.

Többen is felfigyeltek a hangos autókra / Fotó: Metropol

A lakók csak a hangos csattanásokra lettek figyelmesek, majd nem sokkal ezután megjelentek a rendőrök is. 

Nem akarok találgatni, de megint gyorsulási versenyt hallottam a csattanások előtt. Ez egy visszatérő probléma, de az igazán elkeserítő, hogy azok, akik ezt a szabálytalanságot elkövetik nem csak veszélyeztetik mások életét is, de ezzel ezrek pihenését teszik lehetetlenné puszta szórakozásból 

– fejtette ki véleményét a szintén környéken élő Csaba.

Az környéken élők szerint ez már sok éve így megy, minden pénteken és szombaton, de van hogy csütörtökön is gyorsulási versenyeket szerveznek oda a felelőtlen sofőrök. 

 –Hiába volt már több durva, sőt halálos baleset is emiatt, ez sem rémiszti el őket. Annó forgalomlassító demonstrációt gondoltam szervezni, mert a bejelentéseknek akkor sem volt semmi hatásuk. Egyébként a családommal mi  is szenvedtünk már balesetet egy száguldozó miatt. – mondta el Margit.

A Metropol a Budapesti Rendőr-főkapitányságot is megkereste a történtekkel kapcsolatban, akik a lapnak részletezték a baleset körülményeit.

„2023. június 17-én 21 óra 05 perc körül három személygépkocsi ütközött Budapesten a Szentendrei úton. Egy autós a Flórián tér felől a Szentendrei úton haladt a Mozaik utca irányába a szélső forgalmi sávban, amikor sávváltás közben balra mellette két - vele azonos irányba haladó - személygépkocsival ütközött. A baleset következtében személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett” – osztotta meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztálya.
Az intézkedő rendőrök a baleset okozójával szemben helyszíni bírságot szabtak ki, emellett a sofőr hat büntetőpontot is kapott.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195050_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai változás: így néznek ki most a Született feleségek sztárjai - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715061910
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193677_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195120_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Megalázták, milliókat költött, mentő jött érte – kitálalt Klopp volt magyar játékosa

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194595_auto_resized.jpg
ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195438_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27848_resized.jpg?avcount=1715061910
origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715061910
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715061910
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715061910
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?