Elképesztő fordulat

Megdöbbentő állítás a szakértőtől: Még ma is élhetne a veronai busztragédia 16 áldozata

H.Á.

Létrehozva: 2023.05.18.

Elkerülhető lett volna, hogy a hat éve bekövetkezett busztragédia életeket követeljen.

2017-ben egy magyar iskolai kirándulás szörnyű tragédiával végződött. A francia hegyekből hazatartó középiskolásokat szállító busz felborult, a baleset következtében 16 fiatal vesztette életét. Mindez a legutóbbi trágyaláson elhangzottak szerint elkerülhető lett volna. Mert ahogy a kirendelt szakértő megállapította: 

A védőkorlát túl közel van az oszlophoz

A kiégett autóbusz a veronai csomópontnál a korlát egy darabjával Fotó: VIGILI DEL FUOCO HANDOUT

De mit is jelent, hogy megmenekülhettek volna az áldozatok?

A korlát egy speciális technikai rendszer által működik. Nemcsak az számít tehát, hogy milyen az autópálya korlátja, hanem az is, hogy az megfelelően legyen felszerelve. Carlo Giuliani professzor hétórás prezentáció keretében elemezte a történteket, mely során erre a következtetésre jutott.

A szakértő szerint minden egyes áldozat kivétel nélkül hazajöhetett volna, ha a korlát szabályszerűen lett volna felszerelve.

Egyelőre csak a magyar sofőr ül börtönben

A történtekért eddig csak a sofőrt találták felelősnek, aki a veronai ügyészség vádirata alapján többszörös emberölés miatt 6 év börtönbüntetést kapott.

A jelenleg is folyamatban lévő tárgyalások várhatóan 2023. októberében érnek majd véget. A mostani tárgyalás alkalmával vizsgálat folyik a többi vádlott ügyében, akiket többszörös közúti emberöléssel vádolnak. Ők a korlátot felszerelő két technikus és a három közlekedési szaktanácsadó.

Rosszul szerelték fel

Carlo Giuliani professzor hangsúlyozta, hogy a korlátokat nem megfelelően helyezték el. A szakértő véleménye szerint azokat a funkciójukhoz mérten hibásan tették fel, ezért a busz becsapódásakor nem volt elég hely ahhoz, hogy a korlát tágulni és deformálódni tudjon, mely során a rá ható erőt elvezeti, ezzel csökkentve a buszra nehezedő erőhatásokat.

Mint ismert, a baleset az A4-es sztráda 289-es kilométerszelvényénél, a Verona-kelet lehajtó közelében történt. Az autóbusz a Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjait és tanárait szállította. A jármű éjszaka tért le az útról, és fékezés nélkül pálya szalagkorlátjának hajtott, majd egy híd pillérének csapódott, végül kigyulladt és porig égett.

Másutt is életveszélyes a korlát

Az ügyészség szakértőinek elemzése alapján azok lehetnek a baleset felelősei, akik az építési területen dolgoztak, megtervezték, felszerelték és leellenőrizték a korlátot, valamint magát a munkát. Ezen kívül az autópálya azon szakaszának kezelője is az lehet.

A tárgyalások során az áldozatok családtagjai is jelen voltak, annak ellenére, hogy ez már a sokadik tárgyalás volt.

A Corierre del Veneto információi szerint a családok tagjai egyelőre elégedetlenek amiatt, hogy még mindig nem tudták teljesen lezárni az ügyet és megtalálni a halálos buszbaleset felelőseit. Ez ugyanakkor egy kicsit enyhítheti mérhetetlen fájdalmukat.

A szakértő egyébként arra is rávilágított, hogy a korlátok felhelyezése valószínűleg nemcsak ott zajlott le szabálytalanul. Emiatt valószínűleg továbbra is rendkívül súlyos veszély áll fenn a további sztrádaszakaszokon is.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195191_auto_resized.jpg
origo.hu

15 színész, akik tragikus körülmények között haltak meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715040612
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195165_auto_resized.png
hirtv.hu

Vezércikk - Magyar Péter egy politikai anarchista + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193048_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715040612
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715040612
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715040612
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186765_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ilyen jóképű férfivá cseperedett Csisztu Zsuzsa születésnapos nagyfia – fotó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?