Még csak 19 éves, de már az Eintracht Frankfurt tartalékcsapatának oszlopos tagja Fenyő Noah. A magyar U19-es válogatott középpályás egyelőre a német negyedosztályban szokja a felnőttek futballját, de a Bundesliga-dobogós, Európa-liga-negyeddöntős profikkal edz, és teljes erőbedobással készül arra, hogy kiharcolja a maga lehetőségét pályára lépni a topbajnokságban is.
Az El-meccseken már többször a meccskeretbe nevezett Fenyő Noah zenész szülők gyerekeként Frankfurtban született. Négyéves kora óta focizik, és 11 volt, amikor az Eintrachtot választotta, és azóta már nem csak szurkolóként jár a Waldstadionba: az évek során több poszton is megfordulva ott járta végig a szamárlétrát. A frankfurti klubmagazinnak nyilatkozva többek között elmondta: a kezdeti megilletődöttség után érzése szerint jól beilleszkedett "a nagyok" közé, akik remekül fogadták, és akiktől igyekszik mindent ellesni, ami segítheti az ő pályafutását is. Óriási elismerésként és egyben lehetőségként éli meg, hogy tavaly nyár óta a felnőttcsapat tagjaival tréningezhet, sőt – Lisztes Krisztiánhoz hasonlóan – elutazhatott az amerikai túrára is.
Jelenleg nagyon elégedett vagyok a helyzetemmel. Számomra már az is óriási dolog, hogy állandóan a profikkal edzhetek, amiből nagyon sokat meríthetek.
Azt hiszem, képes vagyok reálisan értékelni a szituációt. Fontos, hogy játéktapasztalatot gyűjtsek az U21-esek között. Erre lehetőségem van és hálás vagyok érte. Nagyon jól érzem magam a csapatban. (...) Mi vagyunk messze a legfiatalabbak a mezőnyben, ez itt-ott kiütközik, de a negatív tapasztalatok és a nehezebb időszakok is értékesek ehetnek a fejlődésünk szempontjából. Ezért nem hagyjuk, hogy elmenjen a kedvünk, tanulunk a hibáinkból és keményen dolgozunk tovább. A közelmúltban néhány fiatal tehetség már debütálhatott a profiknál, tudtommal rég nem látott gyakorisággal.
Érezzük, hogy elszántan dolgozva lépésről lépésre közelebb kerühetünk az álmunkhoz.
– mondta Fenyő, aki tavaly nyáron írta alá az első profi szerződését, majd pár hónappal később már meg is hosszabbították azt 2029-ig. Az áhított Bundesliga-debütálással kapcsolatban elárulta: sokat gondol rá és reméli, előbb-utóbb eljön az ő ideje is, méghozzá ideális esetben hazai pályán.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.