Szoboszlai Dominik lesújtó kritikát kapott, erre a listára nem lesz büszke

szezon
PUBLIKÁLÁS: 2024. október 10. 17:45
A válogatott szünetben megnézték, kik okozták a legnagyobb csalódást az angol bajnokságban. Szoboszlai Dominik neve is felkerült a listára, meg is indokolták, hogy miért.

Egyelőre felemás Angliában Szoboszlai Dominik teljesítménye az idei bajnoki szezonban. A Liverpool vezeti a bajnokságot, a magyar középpályás az eddigi hét meccsből hatszor kezdett, legutóbb pedig pihentette őt Arne Slot vezetőedző, ezért állt be csak a második félidőre a Crystal Palace otthonában. A magyar válogatott csapatkapitányának az idei bajnokikon két gólpassza van, a kapuba még nem talált be. Valaki szerint ez kevés tőle, mások úgy vélik, a Liverpool középpályás rendszerében tökéletesen megállja a helyét. Szerencsére az utóbbi véleményt osztja a gárda holland mestere is.

Szoboszlai Dominik
Szoboszlai Dominik továbbra is alapember a Liverpoolban Fotó: NurPhoto via AFP

 

Időközben a magyar focista felkerült egy olyan listára, mely a szezon eddigi legnagyobb csalódásai szerepelnek. A szubjektív rangsorba a gólok, a gólpasszok, a mutatott teljesítmény alapján lehet bekerülni, illetve sokat nyom a latba a szezon előtti elvárás, s az, hogy abból mi minden valósult meg. A Give me Sport listáján a Liverpool középpályása a negyedik, szerintük Szoboszlai Dominik csalódást okozott idén.

Szoboszlai Dominik játékából hiányzik a kreativitás


A lap szerint Szoboszlait tavaly nyáron nagyon várták Liverpoolba, az összképet tekintve egyelőre csalódniuk kell a szurkolóknak. Úgy vélik, hogy a játékos jócskán alulmarad a középpályán Ryan Gravenberch és Alexis Mac Allisterhez képest, Szoboszlaitól hiányoznak a kreatív, váratlan megoldások. A labdarúgó szerencséje az, hogy Arne Slot menedzser egyelőre bízik benne.

Mivel a cikk csak a Premier League meccseit vette górcső alá, azt nem említik meg, hogy Szoboszlainak a Bajnokok Ligájában két meccs alatt egy-egy gólja és gólpassza van a sorozatban.

Szoboszlai előtt világsztárok vannak a „szégyenlista” dobogóján. Az első két helyet a Manchester United bérelte ki a portugál Bruno Fernandessel, valamint a holland Joshua Zirkzeevel. A harmadik a Newcastle svéd támadója, Alexander Isak.

 

Ez volt Szoboszlai legelső szezonja a Liverpoolban:

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.