Eb 2024

Szoboszlai ezt tette a vereség előtt és után, kulisszatitkok a színfalak mögül

Létrehozva: 2024.06.16.

Vereséggel kezdte a magyar válogatott a labdarúgó Európa-bajnokságot. Szoboszlai Dominikra, szokás szerint, a meccs előtt, közben és utána is nagyobb figyelem hárult.

Szoboszlai Dominik történelmet írt, szombaton Kölnben ő lett az Európa-bajnokságok történetének legfiatalabb kapitánya - 23 évesen, hét hónaposan és 21 naposan lépett pályára a Svájc elleni meccsen. A Liverpool játékosa a hétfői érkezés óta magabiztosnak tűnt, a válogatott edzőtáborában, Weiler im Allgäuban fesztelenül és felszabadultan mozgott. A szerdai nyílt napon aláírásokat osztott, fotózkodott a szurkolókkal, és bízott benne, hogy a liverpooli záró időszaka inkább a hasznára vált.

Szoboszlai Dominik
Szoboszlai gólpasszal nyitott az Eb-n Fotó: Mirkó István/Magyar Nemzet

"Nem zavart, hogy kevesebbet játszottam a Liverpoolban - mondta pénteken. - Legalább kisebb volt a sérülés esélye, és az Európa-bajnokságra koncentrálhattam."

A magyar válogatott busza szombaton közel két órával a meccs kezdése előtt futott be. A Bors úgy tudja, minden a szokásos volt az öltözőben, Szoboszlai csapatkapitányként átlagos beszédet mondott, lelkesítette társait, de igazából semmi különleges nem hangzott el. Az egész az eddigi németországi napokat idézte, a válogatott nem görcsölt rá az első meccsre, nyomás nélkül, oldottan várta a kezdést, nem kellett csatába hívni a társakat.

A meccsen Szoboszlai gólpasszt adott, azon kívül próbálta üresre játszani magát Remo Freuler árnyékában. Murat Yakin szövetségi kapitány a Bologna játékosára bízta a magyar játékmestert, és Freuler hol maga követte a liverpooli sztárt, hol pedig - különösen a széleken - a társainak jelezte, hogy vegyék át a "melót". 

A 3-1-es magyar vereséget követően, Szoboszlai Dominik és társai együtt énekelték a szurkolókkal a himnuszt. A magyar csapatkapitány a végén megtapsolta a közönséget, majd a játékoskijáró felé sétált. A The Athletic egyik szerzője megjegyezte, Szoboszlai felemelt állal, méltóságteljesen sétált az oldalvonalig, ahol megivott egy vitaminitalt, majd a földhöz vágta az üres dobozt, vagyis dúltak benne az érzelmek - teljesen jogosan. A meccs utáni nyilatkozata is erre utalt, sőt, Nagy Ádám is megjegyezte, hogy "képzelhetjük, milyen dühösek voltak" az öltözőben.

"Nem lehet úgy elkezdeni egy meccset, hogy azt hiszed, ajándékba fogsz kapni három pontot. Amennyire lehet, most nem szabad búslakodnunk, innen szép a győzelem!" - mondta Szoboszlai, aki a tévés kötelezettségei miatt csak jóval a társai után ért be az öltözőbe a mérkőzést követően.

A magyar válogatott szerdán 18 órától Németország ellen folytatja az Eb-n.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek