Rá sem lehet ismerni Milák Kristófra, hónapok után bújt elő az olimpiai bajnok - Fotó

Virth Balázs
PUBLIKÁLÁS: 2024. április 03. 16:45
Úgy tűnik, az úszó hosszabb szünet után készen áll az országos bajnokságra.

Már csak napok kérdése, s megtudjuk, hol tart a felkészülésben Milák Kristóf. Olimpiai- világ- és Európa-bajnok úszónk tavaly áprilisban az országos bajnokságon versenyzett utoljára, most ugyanitt tér vissza. Júniusban jelentette be, pihenésre, feltöltődésre vágyik, ezért nem áll rajthoz a fukuokai világbajnokságon, azóta pedig a dohai vb-t is kihagyta. Szeptemberben kezdett el újra úszni, ám pontos információt sosem kaptunk arról, milyen intenzitással készül a párizsi olimpiára.

Milák Kristóf a Virth-csapattal együtt készül az olimpiára a tenerifei edzőtáborban
Milák Kristóf teljesítményére a szurkolók melletta szakmai is kiváncsi Fotó: Szabó Miklós /   Nemzeti Sport

Azt lehetett tudni, hogy Milákkal rengeteget foglalkozik erőnléti edzője, az olimpiai bronzérmes kenus Zala György. Az erőnléti munka meg is látszik azon a fotón, mely most látott napvilágot. Milák március 9-én utazott el a tenerifei edzőtáborba, ahol Virth Balázs csapatával, többek között Márton Richárddal, Verrasztó Dáviddal, Kapás Boglárkával készült a visszatérésre. A csapatról tett most közzé fotót Virth Balázs edző, s hátsó sorban meghúzódó Milák Kristófon látszik is az erőnléti munka. Teste szálkásabb, kidolgozottabb, mint korábban, az tehát látható, hogy az elmúlt hónapokban sem lustálkodott a bajnok.

Milák a tervek szerint hat számban, 50, 100 és 200 méter gyorson, valamint ugyanezeken a távokon pillangóban áll rajthoz az országos bajnokságon.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.